Vérző gyerek nem kifogás

Dátum: 2012. június 4.

Tárgy: Vérző gyerek nem kifogás

Feladó: Dávid

Címzett: Totalcar

Néhány héttel ezelőtt értesítő várt a postaládában: levelet kaptam a szombathelyi rendőr-főkapitányságról. Hogy mennyire nem szoktak szabálysértési ügyeim lenni, azt mutatja, hogy fogalmam se volt, mért jött onnan levél. Azt persze sejtettem, hogy nem születésnapi üdvözlőkártya van benne, de a postára menve végig azon törtem a fejem, mikor jártam Szombathely környékén utoljára.

Na, hamar kiderült, hogy a szabálysértési ügyeket ott kezelik, a levélben egy százezer forintos csekk figyelt, állítólag valamikor átmentem egy piroson a Kerepesi-Dózsa kereszteződésben. Eltartott egy darabig, mire rájöttem, ez az a bizonyos délután volt, amikor a kisfiamat baleset érte.

Azon a márciusi szombat délután épp hazafelé tartottam a kétéves gyerekkel a játszótérről, amikor egy a szokásosnál valamivel magasabb járdaszigetről lebillenve kismotorja első kereke beakadt, a gyermek pedig a motor fölött átrepülve az aszfaltra érkezett, arccal. Mellette álltam, de elkapni már nem tudtam, csak a közmondásos lassított felvétel volt meg, ahogy követem az eseményeket, de beavatkozni már nem tudok.

Azonnal felkaptam az üvöltő gyereket, és próbáltam a nálam lévő papírzsebkendőkkel felitatni a rendesen ömlő vért, amiből mindkettőnk ruhájára is jutott. Azt láttam, hogy a szája vérzik, de hogy pontosan mi sérült, azt nem tudtam, de nem voltunk messze a lakástól, így felrohantam vele, hogy megbeszéljem a feleségemmel, mit is csináljunk, gyereknevelési kérdéseket mégiscsak megbeszél az ember, gondoltam sokkosan. Amikor meglátta a gyereket, talpra esett feleségem talpra esés helyett inkább megrémült, ennek ellenére megállapodtunk abban, hogy berohanunk az ügyeletre.

Ott hamar bejutottunk, nagyon kedvesek voltak, gyorsan megvizsgálták a gyereket, mindenfélét kérdeztek, például hogy elájult-e (nem), majd közölték, hogy menjünk be a Heim Pál kórház sebészetére, hogy összevarrják, merthogy varrni kell, mert a száj felszakadt, és a szakadás az alsó ajak alatti területet is érinti, és ezzel csak ott tudnak kezdeni kell valamit. A feleségem arcából itt kifutott a vér, úgyhogy lefektették, majd kérdezték, autóval vagyunk-e vagy hívjanak mentőt a gyerekhez. Mondtuk, autóval vagyunk, át is siettünk a kórházba.

Itt már többen voltak, de mégis rögtön behívtak (nyilván nem az érkezési sorrend számít), és bár két másik gyerek is volt benn, a miénkre is jutott legalább négy szakember. Alaposan megvizsgálták, újra ugyanazok a kérdések, plusz itt tudtuk meg, hogy például megvannak a fogai, ami tök jó hír, mert a tejfogak természetes kihullása még odébb van.

Az orvos mondta, hogy most jön a varrás, de mivel feleségem ismét ájulásközelbe jutott, a doki előbb azt javasolta, várjon odakinn a szabad levegőn, mert itt megvannak nélküle, és nincs kapacitásuk a szülők felmosására. Tőlem is megkérdezték, hogy vagyok, de mondtam, hogy én inkább marandék, amibe némi hezitálás után belementek, majd átmentünk a műtőbe. A gyerek időnként üvöltött (két-három ember fogta le), időnként döbbenten hallgatott, valószínűleg a fájdalomnál is erősebb volt a meglepetés, hogy mi a fene is történik körülötte tulajdonképpen. Én próbáltam nyugtatni, ami komoly kihívás, ha közben az embernek arra kell koncentrálnia, hogy a gombócot lenyelje a torkában.

Szerencsére végül elég volt egyetlen öltés, bár én még nem láttam varrást, döbbenetes látvány, ahogy a tű próbál áttörni a bőrön (különösen ha saját gyerekén látja ezt az ember). Ordított is szegény rendesen, ezért megkérdeztem, biztosan hatott-e már az érzéstelenítő, de megnyugtattak, hogy igen, bár szerintem a fiam más véleményen volt. Hamar túlestünk rajta, hazamentünk, és bár a helye máig látszik, és valószínűleg sokáig megmarad, azzal nyugtattuk magunkat, hogy ennél sokkal durvább dolgok történnek gyerekekkel, a miénknek ez legyen a legnagyobb baja. (Ezúton is big up az orovosoknak és ápolóknak az ügyeleten és a kórházban.)

Na, hát ezen a délutánon történt a szabálysértés. A rendőrségi rendszer egyébként már igen fejlett, a neten meg lehet nézni a fotókat, és nehéz is volt vitatkozni velük.

Valóban, a vérző és üvöltő gyerekkel a hátsó ülésen tényleg belehajtottam egy sárgába, ami elég rég sárga volt már, mikor odaértem, de ha nem szerencsétlenkedik az az idegesítő majom (értsd: szabályosan közlekedő) előttem, akkor időben át is érek a kereszteződésen, de legalábbis nem lesz ennyire nyilvánvaló a szabálytalanság. Egyébként az előttem menő se volt annyira szabályos, a fotók szerint ő is a piroson ment át, de legalább siethetett volna, ha már szabálytalankodik. Veszélyes helyzet nem volt, közel s távol nem volt még keresztező forgalom, én se akartam autóbalesettel súlyosbítani a helyzetet, de a fotón valóban csak az látszik, ahogy ritka tapló módon tolom magam előtt a másik autót.

Az első dühöngés után többekkel (ügyvédek, Totalcar) konzultálva arra jutottam, hogy méltányosságot kérek, így a fentiek alapján megható levelet fogalmaztam a hatóságnak. Könnyítette a dolgomat, hogy pontosan datált orvosi papírjaim voltak: aznap 12:34-kor készült a Révész utcai ügyelet ambuláns naplója, 12:39-kor készült a fotó, és 12:49 áll a Heim Pál ambuláns lapján.

Postafordultával meg is jött a válasz, jogszabály szabja meg az összeget, ők nem mérlegelnek, fizessek. Egy darabig még hevesen szentségeltem, hogy azért biztos lenne, akinek elengednétek, meg sose legyen nagyobb örömötök, de ez elmúlik. Mondjuk kicsit zavar, hogy ha ott helyben megállít egy járőr, és meglátja a gyereket, akkor nem büntetést ad, hanem rendőri felvezetést a kórházig. De úgy vagyok vele, hogy ha ennyibe került, hogy kicsit hamarabb ellátták a gyereket és kicsit kevesebbet szenvedett, akkor ennyibe került. De hogy az illetékes nem mérlegelt, vagy a jogszabályok miatt nem mérlegelhetett, az azért innen nézve nem jól van.