Nem minden használtautó bontószökevény

Több olvasónktól is kaptunk már olyan levelet, melyben leírják, hogyan ábrándultak ki a magyar használtautó-piacból, hogyan próbálták őket átverni. István szintén járt már pórul autóvásárlással, de történetéből kiderül, hogy hazánkban sem minden használtautó ipari hulladék.

Feladó: István

Dátum: 2012. november 10. 14:31

Tárgy: kis történet nepperekről, használt autókról

Címzett: Winkler Róbert

Kedves Winkler Róbert!

Olvasgatom a használt autós, nepperes történeteket, így szinte megszólítva érzem magam. Negyedik autómat vettem használtan, ezért egyfajta fejlődéstörténetet éltem át. Annyit bevezetőben elmondanék, hogy orvos vagyok, tehát ha valami technikai badarságot írok, az ennek tudható be. Emellett olyannak tartom magam, aki előbb utánanéz, körbejár, irodalmaz, gondolkodik, aztán dönt. A számomra kulcsszavakat vastaggal kiemelem. 

  Az első autóm egy bogárhátú, húsz évvel ezelőtt. Nyolcvan ezer forint akkor sok volt, apu segített. Egy ismerős grafikustól vettük meg, és Lajosnak neveztük el, mert a kulcstartómon egy ezüst  Kossuth ötforintos fityegett. Ezerhármas bogár a fiatalabbak közül, nagy hátsó lámpás, hetvenkettes évjáratú 44 lóerős modell. Szinte lehetett számolni menet közben, ahogy a hengerek dolgoznak. Néhányszor meg akartak verni, annyira lassan szerettem vele pöfögni, hogy élvezzem a szinte selymesen zakatoló hangot hátulról.

Csak annyit róla, hogy körbe hippiztük vele európát, hárman, tele csomaggal, tetőcsomagtartóval, padlógázon száznegyvennel: meg se kottyant neki a négyezer kilométer. Amszterdamban egy éjjel pajszerrel akarta valami barom feltörni: sikertelenül. Fel lehetett állni, vagy nyugodtan ráülni a sárhányójára, benne volt az anyag. Egyszer sem hagyott cserben. Ott nem a megtett úttal, hanem az idő múlásával jöttek a problémák, amik így olvasva a leírásokat, a zseniális öreg konstrukcióhoz képest csak az elöregedésből adódtak – húsz év után.

Volt egy öreg guru, Filip Zoli bácsi, isten nyugosztalja és áldja a kezét, csak bogarakat javított, és nem volt olyan gond, ami kifogott volna rajta. Egyszer a rezgéstől kilazult és elkezdett zörögni a motort fedő páncéllemez. Ennek a visszacsavarozásához ki kellett venni a motort. Zoli bácsi bakot tett alá, kiszerelte, aztán négyen neki álltunk és a sárhányónál meg a lökhárítónál fogva egyszerűen leemeltük a kocsit a motorról. Ennyit a bogárról.

A második autó egy Golf IV Jubileum volt, fekete metál, BBS gyári felnikkel, kék betétes Recaro ülésekkel, egynégyes motorral. No comment. Egy ismerős mérnök sráctól vettem, egy évesen, valóban újszerűen, aki a motort gyengének érezte. Golf-érzés, azok a sportülések hihetetlenül jók voltak, osztottan döntve három hegyibicikli befért hátra. Sokakat zavartak a műszerfal kék fényei, de én kifejezetten imádtam. Egy idő után én is gyengének és lassúnak éreztem.

  A harmadik autót egy volt osztálytársam ajánlata alapján autókereskedésben vettem Békéscsabán. Belgiumból hozott, viszonylag új Golf kombi Comfortline, grafit metál, könnyűfém felnik, 106 lovas PDTDI, plüss ülések, 28000 (!) km. Tipikusan az a tapasztalatlan balek voltam, mint akikről már korábban olvastam, annyira megtetszett és akartam a kocsit, hogy az agyatlan süketség és vakság állapotába kerültem, ahogy kell. A sztori még így sem olyan tragikus. A srác örült, mert egy remek állapotú jó autót kapott valós százhúszezer kilométerrel.

Azért annyit mondott a kombiról, hogy a bal eleje kicsit sérült, a kilométer garantáltan reális, amit egy ismerősöm segítségével számítógépes rendszeren leellenőriztettem, rendben volt. A többit elhittem, a kocsi nem is volt olcsó, nem nézettem meg szakemberrel, csak körül jártam, süketen és vakon.Nem tűntek fel a vadonatúj - túl új - fényezések, a címkék hiánya, hogy láthatóan nem kopott a kormány közepe, miért van furcsa és érthetetlen módon összekarcolva stb.Szóval, aki ült már át egynégyes benzinesből egykilences turbódízelbe, az tudja milyen érzés. Megrogyott a lábam, amikor kiszálltam. Autópályán üresen kicsit 130 tájékán viszont remegett a feneke, meg csámborgott jobbra, de mindenki mondta, hogy az utak domborúak, próbáljam ki az út közepén, meg üresen a kombiknak hátul kemény a rugózása, pattognak, ezért kikagylósodnak a hátsó gumik. Gumicsere, futómű beállítás.

Ott aztán kiesett a szekrényből a kicsi csontváz. Kiderült, hogy a kocsi motorja ugyan tökéletes, de hasán átlósan egy hatalmas karist fut, a bal első küszöb behorpadva, a bal elejét lényegében kigittelték, szerencsére az alváz nem volt elcsavarodva. Egy szerelő kíváncsiságból hozott egy rétegvastagság mérőt... Hát igen, váltig állította, hogy a műszer be van kalibrálva, tévedés kizárva. Kiderült, hogy a kocsi bal oldala egy szobrász remek, gittből több van, mint lemezből. A húzásról kiderült, hogy a jobb hátsó fék az oka, megoldották. A gittek egy részét bontott elemekre cseréltük, a kocsi könnyebb lett vagy ötven kilóval. Innentől jó volt, sok örömöt szerzett a családnak. Bár elkapott engem is a gyorsulási mizéria, optimalizáltattam valami PC-specialistával a gép agyát, és onnantól úgy gyorsult, mintha fenékbe rúgták volna, ráadásul valóban kisebb fogyasztással. Néha nyáron lehúztam az ablakokat, hogy halljam az ezer körül megjelenő kis finom visító hangot.

A negyedik kocsival úgy döntöttem, másképpen lesz. Kettő felet ért a Golf akkor, három félért kezdtem nézegetni. Nagyobb kombi volt a cél, eldöntöttem, hogy olyan márkát választok, amivel nem lehet nagy baj, olyan emberek veszik, akik nem rodeóra, hanem akár unalmasan kényelmes biztonságra és családi utazásokra vágynak, mint én. Ami nagy, de a fenntartási költsége aránylag kicsi. Amilyet maffiózók nem vesznek, mert ciki. Ami elég jó, de nem késztet sokakat, hogy ellopják, vagy megkulcsozzák az oldalát. Amivel péntek délután elnéző mosollyal húzódok le a vadul hátamba villogtató, hullafáradt, mérgezett egérszerűen hazafelé toszuló, nagyerejű cégautós vigécek elől.

Van ilyen: a 176 lovas Toyota Avensis D4D kombi. Ne legyen bőrös, százötvenezer alatt legyen a kilométer, szervizkönyv alap, ha lehet magánszemélytől, jó, ha német eredetű. Közben megismerkedtem és összebarátkoztam Gyuri bácsival, a volt biztosító kárfelmérővel és autókereskedővel. A bácsi inkább az iránta érzett tiszteletet, a mindenre kiterjedő szaktudását, mint a korát jelzi. Tisztességes, rendes autókereskedő ember, tehát van ilyen is. Hozzá adtam be a Golfot, fél évig állt, nem ment el, pedig nem árultunk zsákba macskát. Próbáljuk beszámítással: beadom az enyémet, kitoldom, elhozom, hátha könnyebb.

Gyuri bácsi: Pistikém, Pest körüli autót ne, mert azok nagyon igénybe vannak véve, Nyíregyháza, Békéscsaba és környéke szóba se jöhet, mert ott nagy zsiványok, az sem igaz, amit kérdeznek, legyen vidék és lehetőleg magánszemély, ha nem akarunk kimenni Németországba. Jó, irány az internet, lista kinyomtatva. Volt választék, húszból négy szimpatikus volt. Gyuri bácsi felhívta őket: Pistikém, kettőnek a hangja eleve nem tetszett, fellengzősen variálni kezdtek, mikor rákérdeztem dolgokra, kettő szimpatikus volt Dél-Dunántúlon. Kiránduljunk szombaton, már le is egyeztettem!

Az első helyszínen egy parkolóban találkoztunk, szép pezsgőszínű autó, Gyuri bácsi vagy száz méterre a kocsitól: aha, az lesz Pistikém, nézd csak, újra lett fényezve a motorház,  hajszálnyit más az árnyalata, gyárival azonos festéket nem tudnak. Szimpatikus fiatalember fogadott, látszott az öltözékén, hogy igényes. Mindenkinél rétegmérő, körbejártuk, kipróbáltuk a portékát, egyeztettünk, alkudoztunk. Németországból hozta be az autót nem régen, a feleségének felugrott egy őz, ezért cserélte le a motorházat és a berepedt szélvédőt, egy barátja édesapja cserélné az ugyanilyen, fiatalabb övét, azt akarja megvenni.

Gyári címkék mindenütt, az ablaküvegek számozása egységesen az évjáratnak megfelelő (kivéve a szélvédő, az bontott gyári Pilkington), körben hibátlan rétegvastagságok – a japán fényezés nagyon egyenletes, és vékonyabb, mint az európai - belül újszerű belső, reális kilométer, valódi szervizkönyv, valódi pecsétekkel és aláírásokkal. Az összes csavar körben gyári fényezésű, érintetlen, az alja makulátlan, de kornak megfelelő, kis kozmetikai javítások egy-két helyen, de nagyon igényesen. A kocsi láthatóan egyben, az ajtók olyan finoman csukódnak, hogy arról is lehetne külön írni.

Mikor megegyeztünk, elmentünk hozzájuk aláírni az adásvételit, az otthoni környezet igazolta az első benyomásunkat. Ráadásnak megkaptuk a téli gumikat acél felnivel. Kölcsönös elégedettséggel köszöntünk el, másfél hónap múlva üzent, hogy tovább adta a Golfot, és megvette a másik Avensist. Azóta hatvanezret raktam bele, meghibásodás nem volt, igaz kilencven százalékban autópályán tempomattal, százharmincöttel. Megkapja, ami jár neki: jó olaj, jó szűrők időben. Az Avensisről szintén lehetne írni egy külön történetet. A lényeg az, hogy jól kicseszik magával, aki ilyet vesz, mert aztán soha nem akarja eladni. Gyuri bácsi az egészért (félévi kocsitárolás, kozmetika, utánajárás, szakértelem) nem fogadott el semmit, barátságunk fennmaradt, vele megyek majd az ötödikért, ha esetleg a Toyotában négy-ötszázezernél kezd valami elkopni vagy meghibásodni.

Üdvözlettel: István