Autósok halnak az átjárókban, reagált a MÁV

2019.10.17. 11:56

Október 16-án hosszú cikkben foglalkoztunk azzal a vasúti átjáróban történt balesettel, melyben egy középkorú férfi életét vesztette, amikor a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott az egyik nagymarosi vasúti átjáróban. A cikk készítésekor kérdéseket tettem fel a MÁV Zrt-nek az egyre szaporodó átjárós balesetek kapcsán és küldtem nekik négy korábbi cikket is, ezeket:

DSC00036

Kíváncsi voltam, mit tesz a társaság a tragédiák megelőzésért és mi alapján döntenek a sorompók felszereléséről, illetve látják-e egyáltalán a cégnél a fokozódó problémát. A MÁV nyilatkozatát változatlan formában közöljük.

Feladó MÁV Zrt. Kommunikációs igazgatóság

Címzett Zách Dániel

Kedves Dániel!


A MÁV folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a vasúti közlekedés biztonsági kockázatait – ezen belül a vasúti átjárókban is – a megtörtént események alapján, és megteszi a szükséges intézkedéseket a biztonság érdekében. A vasúti átjárók esetében – mint minden műszaki létesítménynél – annak üzemeltetéséhez hatósági engedélyek szükségesek. A közút-vasút szintbeli keresztezésekért a közút üzemeltetője, a vasút és az érintett önkormányzat közösen felelős, természetesen a rendőrség és az érintett közlekedési tárcáért felelős minisztériumok határozatait szem előtt tartva. A közúti közlekedési morál romlott sajnos, a KRESZ előírásait be kell tartani. A MÁV kiemelt feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen a vasúti átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése, illetve számának csökkentése érdekében. Éppen ezért – az útátjárós fejlesztések mellett – a rendőrséggel közösen minden évben nagy erőfeszítéseket tesz, többször is közös akcióval hívja fel a közúton közlekedők figyelmét a biztonságos áthaladásra.


A MÁV az útátjárók biztonságának fokozása érdekében folyamatosan fejleszti a biztosítási módokat, félcsapórúddal egészíti ki a fénysorompókat, az út másik oldalán ismétlő fényjelzőket telepít, a jobb láthatóság érdekében pedig LED optikára cseréli a hagyományos jelzőfényeket. A megnövekedett közúti forgalom következtében kedvezőtlen kialakításúvá vált átjárók biztosítását folyamatosan fejleszti, kezdeményezi a hatóságnál a kialakítás megváltoztatását – a közút nyomvonalának megváltoztatását –, a tapasztalatok alapján azonban erre csak jelentősebb település fejlesztés vagy a vasútvonal átépítése során kerülhet sor. Valamennyi balesetnél a rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a gépjárművezetők által a KRESZ szabályainak megszegése okozta a balesetet.


A küldött idézett esetek közül az első, 2012-ben történt esemény nem az útátjáróban – ahogy az a hírekben is megjelent –, hanem a megállóhely területén történt személyi elütés. A harmadik és negyedik idézett eset ugyanarról szól. A csörögi megálló két oldalán, egymástól 1100 méterre található két útátjáró. A két átjáróban együttesen az elmúlt 10 évben összesen öt esemény történt, valamennyi személygépkocsival: az idei eseten kívül 2018-ban a Csörögi úti átjáróban, 2012-ben és 2017-ben a Komáromi úti átjáróban történt ütközés, személyi sérülés nélkül; valamint 2015-ben szintén a Komáromi úti átjáróban a személygépkocsi vezetője meghalt, utasa súlyosan megsérült. Az események hátterében minden esetben az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak be nem tartása állt. A 2019. szeptember 27-i vizsgálat még folyamatban van.


Üdvözlettel:

Magyar Államvasutak Zrt.

Kommunikációs Igazgatóság

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.