Máris itt egy újabb álrendőrös sztori

2020.07.29. 10:18

Olyan hirtelen jött két személyes történet az ügyben, hogy tarthatunk tőle, tényleg nagy divatja van most az autószállítókat és fuvarozókat érintő álrendőrös kifosztásoknak a német és cseh autópályákon. A szomorú jelenségről még Kopasz mesélt múlt héten egy videóban, majd hétfőn jött Zsolt levele, aki épp a videónak köszönhette, hogy résen volt, így még azelőtt megijesztette a kamu zsarukat, hogy kipakolták volna az autóját. Most Tamás is írt, aki szintén időben kapcsolt egy ilyen próbálkozásnál. 

Feladó Tamás

Címzett Totalcar

Dátum 2020. júl. 28.

Tárgy Álrendőrök

 

24-én reggel Kölnből indultam Grevenbroich felé trélerrel, mögötte futóval. Nem láttam a videót még akkor. Mellém jött egy Golf 4 két 30 év körül sráccal, átkiabáltak, hogy Polizei és mutogatott valami fényképes igazolványt, mondta, hogy kövessem.


Félreállított, majd az anyósülés felől kérte az iratokat, megkérdezte hogy hova megyek. Mondtam autóért. Kinyitotta az ajtót és elkezdte keresni az eurót a kesztyűtartóban azzal a címszóval, hogy drogot és pisztolyt keres. Ekkor esett le, hogy nem igazi rendőrök, indítottam az autót és elhajtottam, szerencsére nem vittek el semmit.


Köszönöm a videót, nagyon pontos körképet adott a tréleresek helyzetéről.