Gyülekeznek a fellegek a Volkswagen presztízsmárkája körül: egyre több bírálat éri a cég vezetését, és már nem csak kívülről. A konszern elnöke, Ferdinand Piech a minap egy riport során adott hangot elégedetlenségének: Az Audi, akár egy kamaszodó kölyök, nem képes eldönteni, mit kéne tennie.

 
 
 
   

A szarkasztikus megjegyzés az Audi sokasodó
problémáira vonatkozik: a
lassan fogyó A2-es, a TT korábbi stabilitási problémái és az
A8-as utódjának késlekedése
jelentős károkat okoz, és egyelőre
nem mindegyik ügyben látszik a megoldás. Talán épp ezekből a
jelekből táplálkozik a pletyka, mely szerint a Volkswagen -
részben, vagy egészben - eladná az Audit, hogy biztosítsa saját
függetlenségét.


Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik, de
Európa legnagyobb autógyártója
ellenséges felvásárlástól fél, amely kiragadná az irányítást
a jelenlegi vezetés kezéből. Egyesek tudni vélik, hogy a Ford már
meg is tette az első lépéseket. És az Audi eladása nem is akkora
lehetetlenség, ahogy első hallásra tűnhet: a Volkswagen az elmúlt
néhány évben megszerezte a Bentley márkanevet, megkezdte saját
luxusautóinak kifejlesztését, emellett felvásárolta a Bugattit és a
Lamborghinit. Így minden adott, hogy kiváltsák az Audit, amellyel
egyre több a gond.

 
 
 
 

Az Audi vezetői persze
igyekeznek minél jobb színben feltüntetni a márka
tevékenységét
: a részvényesek múlt heti közgyűlésén Franz-Josef
Paefgen, a luxusmárka első embere elsősorban az első félév pozitív
pénzügyi mérlegére hivatkozott, amikor abszolút sikerként értékelte
az Audi működését. Paefgen beszámolója szerint a cég 2001 első
felében 22,2 milliárd márkás bevételt, és 14 %-os
forgalomnövekedést könyvelhetett el az európai piacon tapasztalható
keresletcsökkenés ellenére. A védőbeszédnek meg is lett az
eredménye: az egyik részvényesi csoport képviselője például
felszólította a Volkswagent, illetve annak vezetőit, hogy "Ne
okozzanak több kárt az Audinak".


 
 
 
   

Hivatalosan persze
nem erősítették meg a négykarikás márka eladásának hírét,
sőt, Robert Buechelhofer, az Audi igazgatótanácsának elnöke, aki
egyben tagja a VW igazgatóságának is, kijelentette: "Az Audi és a
Volkswagen között teljes az egyetértés", és minden egyéb
híresztelést spekulációnak minősített. E mellett az álláspont
mellett szól, hogy a Volkswagen csoport nyereségének 25 %-át
jelenleg is az Audi szolgáltatja.


Változás persze lesz, ez szinte biztos, de a
legvalószínűbb, hogy egy alapos átszervezésben ki is merül:
a Ford módszeréhez hasonlóan csoportokba szervezik a
konszern márkáit, így külön vezetőséget kapnak a konszern
luxusmárkái, a tömeggyártmányok, és a haszonjárművek.

Andróczi Balázs
Andróczi Balázs