Megérkezés és a filléres öreg Volvo luxusa

Techno Classica Essen, avagy 1250 kilométer nem várt sikere

2015.04.18. 06:50

Már tényleg semmit nem bánok. Sem azt, hogy ilyen kevés pénzből kellett autót vennem, sem azt, hogy egy Lego-Volvo mellett döntöttem, de még azt sem, hogy szívódízel maradt benn a hálóban. Isteni utunk volt, a világot bejárnám így.

Ezt a Volvót Németországban kábé tíz éve dobták volna ki. Magyarországon nagyjából most. Amit mi tettünk, annyi volt, hogy kihúztuk a halál torkából, és azt mondtuk neki: csávókám, 31 éved alatt éppoly tisztességes, biztonságos, kiszámítható s bizony cseppet unalmas autó voltál, amilyennek Volvo-nagypapa szánt téged, amikor megalkotott az aggódó, műmosolygó, a pultot kenyérvágás után fertőtlenítővel törölgető, kisgyerekes, hisztériás amerikai háziasszonyoknak. A biztonság szigete voltál egész életedben, de most eljött a pillanat, hogy híres lehetsz, egy egész ország megismerheti, micsoda szívós (egész konkrétan), mokány gép vagy. Ebben a leggyanúsabb állapotodban el kell vinned két hülyét (minket, Zách Danival) Essenbe, cserébe kapsz egy olyan minimál-karbantartást, amire nagyjából kétévente rászolgáltál volna egész életedben, de most már jó eséllyel háromszor annyi ideje nem volt szerencséd hozzá, mert mindenki úgy gondolta, téged már a Styx folyón visz lefelé a gondolás.

De nem, te nem akarsz meghalni, sőt. A poént lelőve: elhoztál bennünket nagyjából Európa túlsó felére, a távoli Mettmannba, amely messzebb van Budapesttől Hamburgnál is. Tedd hozzá a többit is nyugodtan. Például. Ha az a két hülye nem áll meg egy kútnál, hogy a mobilstickhez német SIM-kártyát vegyen (de nem kaptak, mert kell hozzá egy német lakcím is), nem áll meg, hogy kényelmesen betömjön a pofájába egy adag extra hosszú, kvázi Robustos-méretű Bratwurstot, nem keres wifit, nem próbál meg csillió terabájtnyi videót feltölteni a köztudományosan szakadozó, ingyen T-neten, nem pisál és füstcsavar-állít annyit, akkor délutánra elvitted volna őket a célponthoz, minden lihegés nélkül.

Igazából így is csak a sztráda Düsseldorf (egészségedre) utáni utolsó tíz kilométere, azon belül is a brutális dugó és a miatta bekövetkező kerülőút tett be annak, hogy hárman együtt naplementében pillantsátok meg a királyi Hotel Mettmannt, amelyet egy kedves török csávó vezet. Amely bár az utcáról épületnek néz ki, sok-sok szinttel, erkélyekkel és lépcsőházzal, valójában csupán a földszinti, nagyjából a fodrászüzletnek megfelelő ablakos helyről nyíló pincebörtön. Az erkélyes izék a polgári lakásokhoz tartoznak odafent, a szállodai recepcióról viszont szőnyeggel burkolt lépcsőkön, két szint mélyre vezet az út. Szerencsére Mettmann hegyi falu, ezért a szobák nem tömlöcök, hanem nagyablakos, lejtős kertre néző, apró, lakájos hajlékok, tökéletesek a megfáradt utazónak.

Volvókám – vagy szólíthatlak Vasfognak, Foginak, na, mit szólsz? - te mindent megtettél. Az utolsó füstcsavar-állítást követően már a 140-be is olykor belenyalva, az inas, konditermes fiatalokkal együtt nyargalva, a sima német aszfalton többször is a legbelső sávban csörtetve vágtattál a cél felé, elavult konstrukciójú, kissé lengéscsillapítását vesztett, de még így is komfortos és kiszámítható futóműveden, erősen kombájnhangú, de karakteres motoroddal, finoman sistergő ablakaiddal, málló belső tereddel, még agyonültségükben is óriási és komfortos első üléseiddel. Derék autó vagy, hiszen a hőfokmérőd rég gajra ment, de amit Érdnél a hengerfejen mértek rajtad a lézermutatós elektronikus hőmérővel a termosztátház tövében (90 Celsius), azt Düsseldorf után, a kábé százharmincnegyedik pisálás színhelyéül választott McDonalds parkolójában, egy különösen kemény emelkedő megmászása után is tudtad, tizedre. Közben egy csepp olaj, fékfolyadék, szervoolaj nem fogyott, de a váltódból sanszos, hogy illant némi kenőanyag, mert az korábban is hajlamos volt félreérteni a kenés fogalmát, és kiterjeszteni a külső burkolatára.

Dani, a zöldfülű, igazán régi autóktól kissé viszolygó, a nyomorult szívódízeleket elvető fiatal újságíró eltöltött a volánod mögött vagy négyszáz kilométert, és kijelentette – ezt az életformát el tudná képzelni, szépen átszelni kontinenseket egy ilyen alig-alig fogyasztó, minimálisan hangos, viszont isteni orgánumú, hathengeres Volvóval. Két hete még bontószökevény voltál, ma, 1250 kilométer után Referenzklasse, ez azért valami, még ha a megállapításban benne van egy jó adag a megkönnyebbülés optimizmusából is.

A másik hülye, a Csikós nevű, aki emelkedőn tövig tiporja a gázt, hogy maradjon a 120 körüli tempó, csak vízszintesen hajlandó méltányolni a korodat, s visszavenni a nyomulásból (de csak 120-ra), szintén megdolgoztat, ráadásul a frankfurti reptér mellett autózva a frászt hozza rád, mert ordibálni kezd: itt voltam tegnap az Opel-út előtt és után, innen szálltam fel, mire volt jó, hogy hazamenjek, ha ma pontosan itt találom magam megint?(Mert az út végül Frankfurt felé vitt, nem Drezda irányába, Mettmann ugyanis délebbre esik Essennél, s a szállás oda sikerült.) De te erre sem nyavalyogsz. Az akkuról direktben behozott szivargyújtó-aljzatodból dől a delej a navigációba és a zajládaként szolgáló zajgyufásdobozba, a Bose Mini Soundlinkbe, amely arra szolgál, hogy miközben te kínlódsz és szenvedsz, az a két hülye üvöltve LGT-számokat énekelhessen zenei aláfestéssel.

Egy teherautó-alapkonstrukciójú, de születésekor már hatvan évnyi svéd tapasztalattal épített Volvo sokkal többet nyújt, mint az alkatrészeinek összessége – aki kint van, aki bent ül, mind imádja, holott nincs is talán másik kocsi, amelynek ilyen túláradó örömmel pusztulna porrá a belső tere. De a többi alkatrész marad dacos, működőképes, bizonyítva, hogy miközben sokan még egy tízéves autóval is rettegnek Ausztriába indulni, mert öreg és megbízhatatlan, addig egy filléres, 30+-os korú Volvóval igenis lehet messzire menni, ráadásul stresszmentesen.

Ami zavaró, az az utolsó pillanatban, használtan feltett két Kumho hátsó gumi. Nem kerültek sokba, kínból is lettek kiválasztva, de a Prágáig tartó, gyilkosan dobáló autópálya valamit szétcseszett valamelyikben. Mettmann előtt tíz kilométerrel beállt a sor a pályán, s araszolás közben kiderült – dobálod a farodat, van egy sebesség, amely mellett tényleg zavaróan. Hogy az a gumi kitart-e a holnap reggeli esseni túráig, nem tudni. Hogy haza kitart-e, hogy másnap megint Essenbe kibírja-e, hogy aznap este a szállás felé nem robban-e szét, hogy hétfőn, a hazaúton nem robban-e fel, senki se tudja. De aggasztó. Kéne másik.

Nagy félelem azért nincs, Európában járunk, nem a Holdon, ha pukk lesz, majd csak akad másik gumi. Inkább vegye át a kacagás a hangulat terelését, nézzétek csak, micsoda félreérthető rendszámmal járkálnak egyesek az úton.

Mindegy is, Vasfog szépen alszik a parkolóban, holnap viszont rohanunk Essenbe, mert állítólag ez a kiállítás egy csoda. Meglátjuk...

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.