Rulettkerék 3.: ML-Mercedes? Ugyan már. Bálna SUV!

2016.02.15. 17:28

Alig két nap már csak és elindulunk a Tátrába, nyakunkba vesszük az országutat, kerülünk egy nagyot BAZ-megye felé és megyünk a hó után. Előtte azonban fontos szakmai felkészülés várt ránk.

Be vagyunk már sózva és nagyon mennénk. A szerkesztőségi Bálna-Merci a legutóbbi Karesz-kúra után jobb lett, mint valaha és Iván, Dávid, Nyertes Kristóf, jómagam és Koncz Jani már tűkön ülünk és várjuk a pillanatot, amikor felhangzik a R.A.M.O.N.E.S., D-be húzzuk a váltót és kihajózunk a kalandok felé.

Mert lesznek, hiszen ez a négy nap nem szól másról, csak arról, hogy 24-ben nyomjuk a fullkretént és a srácok tudják ezt. Sőt, odakint is készülnek már ránk mindenféle szöges gumis GSX-R-ekkel, hószánokkal, ski bike-okkal, de mi is felpakolunk mindent, ami csúszik (hű, tényleg, gumicsónakot még vennem kell, állítólag most olcsó), meg azt is, ami nem. Hónunk alatt az Index-birodalom snowboard-gurujával, pár Sacco-deszkával, szerszámmal, víz- és hidraulikacsövekkel, gyorskötözővel és duct tape-el nem érhet baj. A motyót a kísérő összkerekes Transporterrel hozza Panic, a deszkamágus és Rézmányi Balázs.

Addig is azonban mindenképpen meg kéne tapasztalni, mit tud egy ekkora test és nem a műgyantán a parkolóház tetején, mert abból csak az jön le, hogy olyan jóindulatúan és lomhán megy el keresztbe, mintha előtte bocsánatot és engedélyt kérne rá. Szerencsénk (és a bálna) azonban összehozott Ámon Olivérrel, aki 22 éves korából 18-at kormány mögött ülve töltött és mivel eddig is figyelemmel kísértük karrierjét, így azzal is tisztában voltunk, hogy egy ugyanilyen kismotoros (Bálna-szinten) W140-essel is csapat árkon-bokron. Na ezt az autót kéne megsasolni. Így is lett.

Az autó elképesztő, tényleg. Egy zörgős, széthullott, belét húzó bontószökevényt vizionáltunk, de az a kompromisszummentes hajózás, ahogy ez a kéttonnás test 80-90-es tempó mellett átlibben és úszik a nyomvályús, saras dagványban, az meglepett minket is, pedig láttunk már sok mindent.

A felkészítés annyiból állt, hogy a néhai 300SEL alá betolták a 600-as rugóit, a fater levedlett, brutális Kumho-terepgumijait hátra, lehegesztették a difit, kazánlemezt kapott az alja és egy kéziváltót. Amely - és ezt többen is állították már - egyáltalán nem bírja a nyüstölést, pedig Mercedes-körökben csak a sportváltóként hivatkozott (lent egyeses) dologért meg szoktak őrülni.

A sokak számára szentségtörésként hangzó mondatot is tőlük hallottam először: Ha a Mercedesnek olyan kéziváltója lett volna, mint a BMW-knek, összetették volna a kezüket. Talán nem véletlen, hogy Olivér driftautója alatt is a sokak által közkedvelt GS6-os ZF váltó van egy 530D-ből. A strapabíró szerkezet közkedvelt mindenütt, ahol bírni kell a folyamatosan nagy teljesítményt, 3-400 euró körüli ára is tükrözi ezt.

A bálna ezektől eltekintve olyan szinten gyári, hogy egy büdös szilentet sem cseréltek még benne soha, minden futóműalkatrésze eredeti és a ki tudja, hány éves vízcső adta meg magát a csapatás közben. Bilincs le, sniccer, bilincs fel, víz a pocsolyából és mehetünk. A bálna lendülete és a két jó gumi, kombinálva Olivér megfontolt, ugyanakkor hibátlan vezetési stílusával hatalmas mókát eredményezett. Pontosan ismeri és tudja egy ekkora test dinamikáját, a W140-es pedig mindenhonnan kijött és mindenhová felment, a futóműve elképesztően jól dolgozott és hiába tűnt el a hátsó kerék egy-egy ugratás után a sárvédőben nem koppant fel soha, sehol.

A motor bírja, szépen viszi a nagy testet és olyan helyeken is átlendíti, ahonnan már tényleg csak előre vezet az út. Sok-sok mai SUV taknya-nyála szétfolyt volna, ha csak a felét kapja annak, amit a bálna kapott ez alatt a röpke egy óra alatt. A globoidcsigás kormánymű nem a leggyorsabb, de a bálna sem tesz semmi hirtelen vagy váratlan dolgot, szépen fogható, időben jelez a feneke és elképesztően jóindulatú, pedig a hegesztett difis autókra minden mondható, csak nem ez. Ekkora testben, tömeggel egyszerűen nem tud alattomos lenni. Arcunk leszakadt.

És a legmorbidabb az egészben - amin már tényleg csak vihogni tudtunk - az az, hogy a végén tetőig sárosan is olyan fenséges nyugalommal gurul az úton, ahogy csak egy S-Mercedes tud. Klímázva, zenét hallgatva, csendben.

Hatalmas trollkodás, de imádjuk az ilyesmit. Punks not dead, take 'em all!

Holnap matricázunk, vásárolgatunk, szerdán indulunk. Tartsanak akkor is velünk!