2016.12.28. 18:15
Elszaladt egy újabb év, a mögöttünk hagyott hónapok viszont korántsem voltak eseménytelenek a Totalcar gépházában. A Faluvégi Farolások és Parkoló Parádék mellett meg is Hódmezőrültünk. Közben pedig megjelent nálunk jóval több mint ezer hír, mintegy százharminc közéleti cikk, közel kétszáz teszt, és negyvenszer szólt az Égéstér. A kollégák nem is voltak könnyű helyzetben, amikor feltettem nekik három kérdést: melyik tesztautót szerették a legjobban, melyik volt a legkellemetlenebb, és melyik fotó a kedvencük 2016-ból? Évösszegző sorozatunk negyedik része.

Vályi István, újságíró

Az idei kedvenc tesztautó-kérdés elég hamar eldőlt, hiszen már februárban nyugodtan hátradőlhettem, ettől jobb már idén nem lesz. És így is lett. Persze egy kis csalás benne volt, hiszen önmagában az ember egy 911 Turbo S-sel a fővárosi forgalomban csak szenved, zötykölődik és maximum arra futja, hogy néha üresben beletúr a gázba, hadd halljon a nép rendes motorhangot is a sok dízeltraktor között. Éjjel retteg, hogy melyik nyugdíjas néni veri telibe miközben füstölve égeti le a kuplungot az Astráról, a forgalomban folyamatosan fosunk, hogy mikor kapunk egy kavicsot a hártyavékony szélvédőbe és akkor még nem beszéltünk a szívatásról, amit a műholdas riasztó hoz az életünkbe vagy a kérdés, hogy vajon az importőr kötött-e rá cascót vagy sem?

Szóval kellett ehhez egy hely, ahol teljes nyugalommal lehetett beleküldeni a hófalba, ahol a két ember által kézzel gyártott spéci Lappi WRC-szögesgumik sikítva téphetik maguk alatt a jeget és ahol az összes instrukció az, hogy rendben, uraim, akkor ha beesnek, ne szálljanak ki, mert megfáznak, csak szóljanak be rádión. Szóval ja, a korrupciós utak netovábbja volt a Porsche Arctic Driving Experience-tréning. A Turbo S amúgy egyáltalán nem a kedvenc 911-esem, ezt a helyet a szívemben a GT3RS bitorolja továbbra is, viszont azt biztos, hogy ha egy laikust szeretnék befosatni tokától-bokáig, akkor beültetném a jobb egybe az 580 lovas, összkerekes Turbo S-be és belengetném úgy a kanyarba, mint Vatanen. Hogy hosszú másodpercekig csak a hófalat bámulja 50 centiről, miközben körzőn a bódé, a motor tiltáson üvölt és olyan jégkása-tornádót verünk magunk mögé, hogy olyat Alaszkában is ritkán látnak. Adjuk hozzá az éjszakai sötétséget, a borzalmas gyorsulást és azt a pixelpontos kormányzást, amit csak a 911-es tud, aztán hajrá. A durva gép és a még durvább, barátságtalan közeg tökéletes szimbiózisa volt.

Melyiket szerettem legkevésbé?

Ha mindenáron ki kéne emelnem egyet, akkor tessék: a BMW X4 M40i az. Alapvetően a létezése is teljesen felesleges, egyedül az mentesíti valamennyire, hogy nem olyan irritálóan nagy, mint az X6. Hogy egy SUV-ból miért kell megpróbálni bármilyen szinten sportos izét csinálni? Mert a vevő igényli, vagy úgy gondolja, hogy igényli, a légy és a szar közötti összefüggésre sosem fog igazán fény derülni, mi volt hamarabb? Az biztos, hogy veszik ezeket a hogyishívjákokat, mint a cukrot, pedig egy családi kombival szemben igazából maximum annyi előnyük van, hogy fel tudnak parkolni bunkómód a padkára. Na mindegy. A kamu fékhűtő-nyílásaival és ezzel a formával-üzenettel olyan-amilyen, de ha ez volt az idei év legkevésbé tetsző tesztautója, akkor soha rosszabb ne legyen.

Kedvenc fotóm?

A kérdés jó! Kedvenc fotóm természetesen az, amelyen Pere Lacival állunk betekereve bokától-fejbúbig zsugorfóliába, mert mindenképpen ki kellett próbálnunk a vizes füvön gyerekmedencébe hasoncsúszást (zseniális móka, csak ajánlani tudom). De az nem autós.

Sőt, tulajdonképpen saját fotóm szinte nincs is. Kedvencem azonban van, ez itt az, ni. Ámon Olivér cimbimmel eltöltöttünk négy napot Hódmezővásárhelyen, mert újabban pár elborult sráccal (akik nyilván erősen Totalcar-közeliek) csináltunk amolyan side-projectként egy kis stúdiót meg pár reklámfilmet. Az Axiál Kft.-től cserébe leginkább két napnyi forgatási helyszínt kértünk, hogy brahiból csináljunk egy csapatós rövidfilmet, olyat, amilyet a Bálna SUV megérdemel. Na, ezen a nettó kétnapos zúzdán készült ez a kép, a tóparti snittek alkalmával és Rézmonyó fotózta. Éppen az előző nap egy ugratás során tőből kitört szemfogam helyét tapogatom a nyelvemmel, miközben állunk szétfagyva az esőben-sárban (az Axiál-reklámért kapott zsetont el is vitte a fogászom, lol), de a vége jó lett. Szerintem találkozunk még valamilyen formában itt a Totalcaron, mert az élet nem állt meg és folyamatosan történnek a dolgok. Nem beszélve arról, hogy jövőre tervezünk ám pár hepajt, szóval nyugi, jövünk, figyeljetek, fullba nyomjuk a kretént.

oof werk nov6-12

Stump András, rovatvezető

A legjobb:

Lássuk csak, volt itt egy Focus RS, meghajtottam egy GT-R-t Spában és a kompresszoros Jaguar XF-et is nagyon megkedveltem, de egyértelműen a hunyorítva Macannak látszó tereprali-autó hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Nem hittem volna, hogy hat év aktív autós újságírás, illetve harminchét benzinben tocsogó életév után lesz még olyan gép, amiben profi pilóta mellett is félteni fogom a rongyos életemet. Nem kéne, de mindennél durvább volt. Ha az a kérdés, melyiket vinném haza, akkor meg persze a cuki kis MX-5.

A legrosszabb:

Nyilván a Lada. Mert azon túl, hogy egy gusztustalanul igénytelen, ódivatú vacak, szegény, naiv emberek zsebéből húz ki temérdek pénzt.

A kedvenc fotóm:

14300472 4cdb9f5b844b7a797db3ffa973e8832c wm

Zomborácz Iván, Totalbike szerkesztő

Idén sorban jöttek a csodás motorok, de csak egy van, amiről az unokáimnak is mesélni fogok: a Bimota DB3 Mantra. Mindössze 454 darab készült belőle, ha jól tudom, magyar újságíró előttem nem írt tesztet a Mantráról. A rajongásom nyilván a különlegességnek és a ritkaságnak szól, de jó motort ma már mindenki tud gyártani, azt viszont tényleg csak kevesen tehetik meg, hogy 454 eladott példány után azt mondják, hogy hú, ez aztán a nem várt siker!

Vajon mennyire kell egy motornak szarnak lennie, hogy kínai robogót, túlméretes choppert, vérszegény 125-öst és utcán használhatatlan sportmotorokat is lenyomjon? Erre csak európai luxusmotor lehet képes! A KTM 1290 Super Duke GT-nél a legnagyobb örömöt a tesztmotor visszaadása okozta. Rossz lett volna a futómű? Dehogy, azóta sem volt dolgom jobbhoz. A fékkel lett volna gond? Volt, de az előző tesztelőnél levegősödött fel, én megúsztam. Akkor gyenge volt? Hahahaha! 175 lóerőt tud, legalábbis amikor mind a két henger jár. A gond, hogy nálam nagyjából minden összedőlt rajta, oldalszám okádta a hibakódokat, a megfagyó kipörgésgáltó csak azért nem okozott gondot, mert általában az egyik henger is leállt.

Nem vagyok tagja a szerkesztőségi Fotóbubus Páholynak, tehetségem sincs különösebben a témához. A szorgalom viszont egy fokkal hatékonyabban termeli ki a jó képet, mint a nagy számok törvénye. Nélkülözhetetlen a jó fény, a hangulatos háttér és sok-sok idő egy alapos körbefotózáshoz - ha pedig még egy extra sofőr és egy Mazda MX-5 is kéznél van, akkor elkészülhet a pályaművem az év végi válogatásba. A képnek egyébként több különlegessége is van, az egyik maga a Derbi Mulhacén 659, ami elég ritka a mi éghajlatunkon, a másik pedig Bistei kolléga, aki kivételesen mind a két kereket le tudta szorítani a földre.

14249612 748434 ab061dfbdf14b5347d13426957481413 wm

Perkó Rudolf, újságíró:

Idén sajnos nem sok tesztautóba sikerült beülnöm, illetve sajtóútból is csak egy fért bele az életembe, cserébe sok embernek magyarázhattam el a támogatott tartalmak és a PR-cikkek közötti különbséget. Éppen ezért most csak egy kedvenc képet mutatok:

A portói hazája: a Douro völgy
A portói hazája: a Douro völgy

A fotó az Opel Astra ST nemzetközi bemutatóján készült Portugáliában, a Duoro-völgyben. A Portótól ide vezető utat, az N222-est, a világ legjobban autózható útjai között tartják számon, a környezet pedig lélgezetelállító. Bármikor indulnék, de legközelebb inkább egy kis hot-hatch-csel.