Ilyen, amikor nem adja ki

2017.04.17. 17:36

A Hegymenet túra első állomása Sopron volt, ahova évente egyszer privátban is igyekszünk eljutni. A helyi srácok 10 évet tettek bele a pálya megépítésébe, ezalatt rengeteg ugratót, hatalmas döntött kanyarokat, hidakat, és még számtalan más, bringával élvezhető dolgot építettek, mindezt legálisan, a helyi erdészet engedélyével. Hatalmas tisztelet jár nekik, minden saját zsebből és adományokból jött össze, az eredményről pedig mindent elmond, hogy Ausztriából is járnak át edzeni downhillesek, pedig ők el vannak látva heggyel rendesen.

Az első kört kicsivel dél után kezdtük meg, a szintkülönbség 200 méter a pályák hossza olyan másfél kilométer. Van, ahol a technikás csiki-csukikat kell tempóval lefűzni, máshol a tizensok métert lehet ugratni, máshol a döntött kanyarok között kell ötvennel ereszteni a bringát. Roland egy ugrató utáni jobbos-balos kombót kottázott el: hiába a Maxxis Highroller dh gumi, a por ilyenkor olyan, mint a jég, így letette a könyökét a kanyarban. És a vállát. És a fejét.

Szerencsére volt rajta nyakhám, ez rátámaszt a sisak peremére, így nem kap a gerincoszlop, a hám a mellkasra és a hátra vezeti az erőket. A legutolsó soproni csapatásunk óta kicsit megnőttek az ugratók, és a tempó is, ezért a helyi erőket kértük meg, prezentálják, hogy is néz ki egy menet a soproni pályán, Marcell és Olivér:

Mindegy, mikor jön ki az ember, és az sem számít, ki kit ismer, mivel 10 perc után úgyis mindenki kedélyesen beszélget. Ha valakinek nem megy, kap segítséget, mindegy, hogy bringázásról vagy műszaki dolgokról van szó, a kezdőket sem zavarják el.

Én például a beakasztós cipővel küzdök, sosem használtam még ilyet. Az a lényege, hogy a cipő aljában lévő stopli beakad a vele kompatibilis Shimano pedálba, így nem csúszik le az ember lába rázós szakaszokon, és nem csak nyomni, hanem húzni is lehet tekerés közben. Cserébe, ha pánikszerűen kell lelépni, akkor para van. Márpedig ilyen terepen gyakran kell, remélem a hét végére összeszokunk.

Most indulunk Semmeringre, ahol hasonló színvonalú pálya működik, csak ott alkalmanként világkupát is rendeznek. És főleg van felvonó, mert Sopronban bizony tologatni kell, bár, ha nem kéne, nem is lenne az igazi. Holnap folytatjuk.