Családi batár, óratekerés nélkül? Fordvadászat Németországban

2018.10.10. 14:49

Több embertől hallottam, hogy a magyar kínálatban kevés a valós kilométeróra-állású Ford S-Max. Az ügyfelem, akinek az autót vettem nem bízott az itteni autókban, melyeknek jelentős része eleve importból származik, vagyis egy ponton többnyire megszakad az előéletük dokumentációja. Lássuk, mire mentem a német piacon!

Először elég könnyűnek ígérkezett a feladat, de volt néhány paraméter, amely jelentősen szűkítette a lehetőségeim körét. Hétüléses, nem fekete színű, vonóhorgos, 100 000 kilométeres lélektani futásteljesítmény-határ alatti, 2010-es, vagy ennél fiatalabb évjáratú és legfeljebb 12 ezer euróért kínált példány kellett. A német piacon a fekete autók kizárása felér egy felező csomaggal, ezért ebből és a vonóhorog meglétéből engedtünk később.

Pár szót a modellről, a teljesség igénye nélkül. 2006-ban vezette be a Ford a piacra az S-Max nevű egyterűt, amely az akkori új Mondeo előfutára volt technikailag, hiszen a két autó nagy százalékban ugyanabból az alkatrészbázisból építkezik. Fontos különbség, hogy az S-Max alapvetően ötszemélyes, a további két ülés körülbelül 300 ezer forintnyi felárat jelentett annak idején, és inkább szükségmegoldásnak tekinthető.

A formaterv oltárán feláldozták a fejteret, azzal, hogy a tetővonal hátrafelé lejt, így viszont kevésbé doboz formájú az autó. Ezt a Fordot mindenhol a jól ismert PSA-eredetű, 140 lóerős common-rail dízelmotorral vették leginkább, de létezik kétezres, benzines 145 lóerős változat is azoknak, akik főleg városban közlekednek, és nem esnek pánikba a tíz liter fölötti átlagfogyasztástól.

Az újabb S-Maxokban megjelent az 1.6 TDCi motor is, mely szintén a francia PSA-tól származik, de személyes véleményem, hogy egy megrakodva két tonna feletti össztömegű autóhoz az már kevés. Persze aki nem szokott előzni, nem megy hegyre és ráér az autópályán kivárni amikor kiléphet a sorból, az akár veheti ezzel a kisebb motorral is, viszont javasolni senkinek nem fogom.

A belső anyagok jó minőségűek, az autó lassan pusztul, emiatt is kedvelt az óratekerők körében. Az ülések a második sorban előre-hátra csúsztathatóak és dönthetőek, így öten valóban kényelmesen elférnek az S-Maxban mivel a vállak nem lesznek egy vonalban. A felszereltségi szintek: Ambiente, Trend, Titanium, ahol az utóbbi már alapáron is rengeteg extrát jelent.

Hosszas keresgélés után találtam egy szürke, mindenben megfelelő autót egy Drezda melletti Ford-szervizben, a cég német tulajával beszéltem telefonon, megegyeztünk az árban is, de mondta, hogy pár nap múlva lesz az autó “kész”, azaz kitakarítja, esetleg kozmetika, ilyesmi. Megígérte, hogy felhív pár napon belül, amikor mehetek a pénzzel. Másnap lekerült az autó a netről. Sejtettem, ez nem a jó fej verzió lesz, próbáltam elérni ismét, de végül csak két további nappal később sikerült ismét és akkor mindenféle kifogással tagadták le a kereskedésben, hogy már beszéltünk. Aztán végül maga a cégvezető hívott, hogy történt egy “kis” hiba, a kollégája eladta az autót, mert valakinek totálkáros lett az autója és gyorsan kellett a megoldás. Mese, mese, mese.

Elnézést kért, nem tud mit csinálni. Nem volt korrekt, de jó lett volna, ha legalább azonnal szól amikor eladják a szürke S-Maxot és nem várat két napig, feleslegesen. Ilyesmi itt is előfordul, és bár szerencsére ritka, de pont egy némettől nem vártam volna. Egy bajor vevőnek biztosan lett volna egy-két szép megjegyzése, ha mindezt vele teszik meg. Az autó amúgy egy 103 ezer kilométert futott kölcsönzői példány volt, később egy magántulajjal, aki végig a kereskedésbe hordta szervizre.

A következő jelölt egy magánhirdetésben szereplő Ford volt Kölnben. Az eladó, egy indiai fickó, hat hónappal korábban vásárolta, de az alvázszám lekérdezése után kiderült, hogy ez az S-Max Franciaországban kapott először rendszámot és mást nem lehetett megtudni róla. Az ügyfelemmel megegyeztünk, hogy a gyanús háttér miatt számára nem ez az álomautó.

Jóllehet minden esetben arra törekszem, hogy magánemberektől, esetleg márkakereskedésből vásároljak autót, két lukra futás után ezúttal kivételt tettem.

Németországban egy ideje erős marketing tevékenységet folytat a Wirkaufendeinauto.de nevű franchise-hálózat, melynek neve gyorsan elárulja, hogy mire építette profilját. Autókat vásárolnak fel gyakorlatilag bárkitől. Ehhez a brandhez csatlakozhat sok kereskedő is, így valóban szerte az országban kínálják szolgáltatásukat. A magánvevők itt, Németországban is a csodára várnak néha akár eladni, akár venni szeretnének egy autót és a Wirkaufan üzleti modellje éppen erre a naivitásra épül. Az eladók a cég netes kalkulátorában megadják az autó összes főbb paraméterét, majd a rendszer kidob egy hozzávetőleges felvásárlási árat. Ettől a legtöbben megrészegülnek, hiszen bár tájékoztató jellegű ajánlatról van szó, az összeg mindig kedvező annak, aki pénzt akar csinálni az autójából. Ekkor emberünk boldogan kér egy időpontot a közelben lévő partnerkereskedőnél, elviszi az autóját, ekkor felbukkan egy “szakértő” egy tablettel és több ezer euróval alacsonyabb összeget mond élőben, mint amit a kalkulátor kiszámított. Van, aki ezt elfogadja, ilyenkor a cég röhög a markába, de van, aki megmakacsolja magát és inkább maga hirdeti meg az autóját. A Wirkaufen működési sajátosságaival már tévériportban is foglalkoztak, melynek nem éppen pozitív kicsengése volt. A módszer egyszerű elmetrükkre épít, és bár nem illegális, biztosan nem etikus.

Amikor én keresgéltem a Wirkaufen oldalán volt fent egy 2012-es fekete S-Max, amit egy müncheni franchise-tag hirdetett elég rossz képpel. Meg is néztem a hirdetést, de a korábban, Drezdában kiszemelt autó miatt félretettem. Miután azt nem sikerült megvenni, tettem egy próbát ezzel, mivel a kereskedés, ahol állt, csak harminc kilométerre volt az otthonunktól.

A hirdetésben az szerepelt, hogy az autót bizományban árulják, ezért felhívtam őket. Megtudtam, hogy az autó éppen az ügyfelüknél van, ezért meg kellett adnom, hogy mely napokon lenne jó nekem az időpont egy találkozóhoz. Ők felvették a kapcsolatot a S-Max gazdájával, ezután sms-ben kaptam egy címet és egy szombat déli időpontot, de nevet és telefonszámot nem. Sokszor valóban bizományos értékesítést intéz a cég, tehát ez nem egyedi jelenség. 

Másnap este jött egy sms az eladótól, Vladimirtől, hogy ha kérdésem van, hívhatom pénteken. Felhívtam, némi oroszos akcentussal ugyan, de kiválóan beszélt németül, és alapvetően korrektnek tűnt. Megadta az autó alvázszámát, ennek birtokában mindent le tudott ellenőrizni a magyar Ford a nemzetközi rendszerben. Szombaton végül megnéztem az autót.

Kiderült, hogy Vladimir fehérorosz, körülbelül tizenöt éve él München mellett a családjával és szoftverfejlesztőként dolgozik. Pozitív csalódás következett innen. Vladimir “németes” precizitással mindig elvitte az autót Ford-szervizbe, így a vásárláskor kapott számlától kezdve az összes bizonylat egyetlen mappában sorakozott. Mivel két éve kapott egy BMW 218 d Xdrive cégautót korlátlan használati lehetőséggel, az S-Max az elmúlt egy évben szinte csak a garázsban állt, csak kétezer kilométert tettek meg vele, hogy megmozgassák, így összesen kevesebb mint 89 ezer kilométerrel várta az autó a következő gazdáját. Még elvitték az utolsó éves szervizre, a garanciaidőn túli autókhoz kínált Motorcraft program keretében, így a rendszerben nem szakadt meg a karbantartások története.

A megegyezést követően megkérdeztem mennyit ajánlott a wirkaufenes kereskedő az S-Max-ért. Kiderült, hogy a netes kalkulátor 10 300 euró körüli összeget számolt ki erre a Fordra, ami alapján Vladimir elment a közeli franchise-partnerhez, ahol végül 7 900-at ajánlottak az autóért. Ő is megmakacsolta magát és mondta a kereskedőnek, hogy akkor mégis jó helye lesz a garázsban az autónak, ennyiért nem eladó. Mivel nem sikerült az “üzlet” jött az újabb ajánlat a bizományos értékesítésre, 10 900 - as irányáron. Én végül 10 400 euróért hoztam el az S-Maxot, de Vladimirnak 300-400 euró jutalékot kellett még kifizetnie azért, hogy a Wirkaufen hirdette az autóját.

Ezt az autót 24 ezer euróért egy közeli Ford-kereskedőtől vásárolta meg az orosz szoftverfejlesztő családja. Ekkor a nagy egyterű csupán hat hónapos volt és 17500 kilométernél járt. Szerencsére a karosszérián nem sok nyomot hagyott a kölcsönzős féléve, fényezése mindenhol gyári értéken volt. Kisebb karcok voltak rajta itt-ott, illetve a váltógomb krómozott gyűrűjén és a kézifékkar gombjánál lévő műanyagon látszott a használat.

A szomszéd nekitolatott egyszer a jobb első ködlámpának, ezt ki is cserélték erről meg volt a javítási számla, ahogy más apróságokról is, összesen 1300 euró értékben. Az ülések, kapcsolók, kárpitok újszerűek, de a sok állás az akksinak biztos nem tett jót, mert az autó jelezte, hogy alacsony a töltési szint.

Az autó legnagyobb hibája már a próbaúton előjött, a bal hátsó gumija a korábbi rossz futómű-geometria beállítás miatt elkopott, emiatt nagyon hangos volt. A futóműállítás jegyzőkönyve szintén a mappában volt, ezért emiatt nem kezdtem gyanakodni. Az új gumit segítettem megvenni az itteni tulajnak, mert a magyar gumisoknál éppen nem volt elérhető. Ez 150 euró volt kiszállítva, tehát nem nagy tétel.

Bár a végül megvásárolt Ford csupán Trend felszereltségű, jó pár hasznos extrát megrendeltek hozzá a gyártók. Így hétüléses, gyári navigáció, kihangosító, ülésfűtés, valamint szélvédőfűtés is van benne, ezen kívül első-hátsó tolatóradar, B-oszlop sötétítés, illetve árnyékoló roló.  

Rozsdásodás szempontjából ez a példány jól állt, a futómű elemein volt látható némi felületi korrózió, de maga a karosszéria rozsdamentes volt. Időközben az autót egy magyar Ford-szerviz is átnézte és szerintük is rendben van. 

Néha egészen fordulatos módon jutok megfelelő használt autóhoz és a fenti eset is jól mutatja, hogy sem az árakkal manipuláló Wirkaufendeinauto, sem a más országból származó eladó nem lehet akadály, hiszen mindkét forrásból lehet megfelelő példányt találni.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.