2011.03.03. 14:30

A feleség orrdíszként lobogott az autó orrán, 160 km/h-s sebesség mellett, de csodával határos módon megúszta. Az autót vezető férjet most többek közt gyilkossági kísérlettel vádolják.

A fura eset egyszerű házastársi veszekedésnek indult, de finoman szólva eldurvult. A férj, a kaliforniai Mantecában élő Christopher Carroll a vád szerint tettlegesen lépett fel a feleségével szemben, majd beült a furgonjába, és elhajtott, annak ellenére, hogy a felesége az autó elé állva próbálta ebben megakadályozni. Az asszony ekkor kapaszkodott meg az autó elején az ablaktörlőbe és az egyik tükörbe, Carroll azonban nem lassított, sőt, kihajtott a 205-ös autópályára, és 65 kilométeren át vitte feleségét az autó orrán.

Az asszony ugyan sikeresen megkapaszkodott az autón, de a téli hideg és a nagy sebesség miatt teljesen kihűlt, mielőtt a férje lassított, és ő leugorhatott az autó elejéről. A Carroll furgonja mögött haladó autós vitte be a nőt a kórházba, akinek így komolyabb baja nem lett. A rendőrség persze közben begyűjtötte a férfit, aki ellen családon belüli erőszak, emberrablás és gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás.