Egy liter benzin 2600 forintért

2011.04.27. 17:25

Egyelőre az ezer forintos benzin is csupán kellemetlen rémkép, de húsvét hétfőn akadt néhány német autós, aki belecsöppent a sötét jövőbe. Ők ugyanis 9,99 euróért, vagyis napi árfolyamon számolva 2645 forintért vettek meg egy liter benzint.

99benya

Egy Stuttgart melletti Esso töltőállomáson történt az eset, ahol már majdnem kifogyott az üzemanyag, és ünnepnap lévén utánpótlásra sem számíthatott a személyzet. Kínjukban azt találták ki, hogy irreálisan megemelik a benzin árát, így majd elriasztják a vásárlók nagy részét. Az ötlet működött is, csakhogy akadt néhány figyelmetlen autós, akik csak a kasszánál döbbentek rá, hogy ez a tankolás egy kisebb vagyonba kerül. Két esetben még a rendőrséget is riasztották a felháborodott vevők, de a többi áldozat is tiltakozott így vagy úgy.

A botrány persze nem tesz jót az Esso hálózatnak, még akkor sem, ha az anyacég a botrány kipattanása után felajánlotta, hogy visszafizeti a pórul járt vásárlóknak a hivatalos és a megemelt ár közti különbözetet. Rossz vicc ez ilyenkor, amikor egész Európa az üzemanyagárak növekedését nyögi.