A Ferrariból csak por maradt

2012.02.24. 12:19

A Ferrari fogyóeszköz, legalábbis ez derül ki abból, hogy heti rendszerességgel találkozunk újabb és újabb péppé zúzott példányokkal. Ilyen mértékben megsemmisült példány persze ritkán fordul elő – ahogy a maradványokból ki is derül, ennek az F430-asnak a teljes elmúlása a tűznek köszönhető.

A gép egy görög hajótulajdonosé volt, aki a szemtanúk szerint messze nem a nedves útfelületnek megfelelő tempóban haladt, így megcsúszott. A gép az oldalával egy fának csapódott, és lényegében kettészakadt – ennek ellenére a tulajdonos és utasa kisebb sérülésekkel megúszta. Az autó az után gyulladt ki, hogy a tűzoltók kiszabadították a két bent ragadt embert, a technikát azonban már nem tudták megmenteni. Az autó orra és a hátsó lökhárító között minden rommá égett – csak a váz és a motorblokk fém alkatrészeiből maradt valami, de a tulajdonosnak alighanem új Ferrari után kell majd néznie.

Az eset ismét azt igazolja, hogy egy ilyen, közel 500 lóerős szörnyeteggel könnyebb átlépni a fizika határait, mint azt bárki gondolná, és ha már megcsúsztak a gumik, a legjobb sofőrnek sem feltétlen sikerül stabilizálni a gépet. Onnantól pedig csak a csoda segíthet, ahogy ebben az esetben is.