Ilyen nincs: újabb öngyulladó Ferrari FF

2012.05.28. 14:59

Érdekes, de sajnos közel sem ritka látványban lehetett része azoknak az autósoknak, akik az egyik Krakkó közeli autópályán haladtak tegnap délután. A szélső sávban egy helyi rendszámos Ferrari FF-et nézhettek, amint azt elemésztik a lángok.

Lassan megszámolni is nehéz lesz azt a sok Ferrarit, amelyeket öngyulladás miatt vesztett el a sportautó-társadalom. Az ilyen történeteknek otthont adó helyszínének sorába lépett most be Krakkó, ahol ez az FF odalett. Ahogy azt a sofőr is megerősítette: a tűz itt is spontán indult el. Szerencsésen kihúzódott a szélső sávba, de a lángok ellen már tehetetlen volt. Az amúgy gyorsan kiért tűzoltók nem kommentálták az esetet, de az a képekről is nyilvánvaló, hogy tűz a 6,3 literes, 65 fokos V12-es felől indult.

Talán mindenki csak legyintene, ha egy év alatt ez lenne az első így járt FF. Azonban rövid időn belül ez volt a harmadik példány a modellből, amely tűz áldozata lett. A tavaly áprilisban bemutatott összkerekes Ferrariból novemberben egy német autópályán égett porig egy, majd februárban, Sanghajban a következő.

Nehéz időket élnek az olaszok. Nem lenne elég, hogy még a korábbi tűzeseteket sem mosták le magukról, most az új csúcsmodell miatt vakarhatják a fejüket. Akárhogy is, de nagy kár lenne, ha az FF ilyen hamar belefulladna botrányaiba. A Ferrarinak így muszáj lesz előállni valami megoldással a problémára, máskülönben villámgyorsan elriasztja a vevőket az amúgy ígéretes autótól.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.