Áthajtott a napozó nő fején a szomszéd

2012.10.27. 06:55

Egy bő kéttonnás pickup kereke hajtott át egy napozó fején a floridai Gainesville-ben. A nem mindennapi balesetet elszenvedő nő komolyabb sérülések nélkül élte túl a gázolást.

A 23 éves Brittany Taltos kertjében napozott, fején fejhallgatóval, amikor figyelmetlen szomszédja tolatás közben áthajtott rajta Chevrolet Silverado-jával. Álmában érte a baleset: arra eszmélt, hogy a fél arcát egy autógumi lapítja. Az eset közben még csak el sem ájult, és sikolyával figyelmeztetni tudta a sofőrt.

A Brittany arcán keletkezett sebet tizenöt kapoccsal kellett összeilleszteni, emellett hallójárati károsodása, és zúzódásai lettek. A nőt – aki egy amerikai valóságshow ismert szereplője – orvosai hazaengedték, felépülése azonban hosszú időt vehet igénybe. „Ez egy nagyon szerencsés eset. Ha mindez nem a puha talajon történik, sérülései sokkal rosszabbak, ha nem végzetesek lettek volna” – mondta egy helyi tűzoltó, aki nem említette, hogy a legnagyobb szerencse az egészben talán az, hogy az orrnehéz pickup csak a hátsó tengelyével ment át nőn, akire így az autó súlyának töredéke hatott.

Brittany Taltos
Brittany Taltos

A Chevrolet húszéves vezetője ellen nem indult eljárás. Ő virágcsokorral és bocsánatkéréssel látogatta meg lábadozó szomszédját.