Újabb agymenés: állólámpás Mini

2012.12.23. 19:10

Az emberi fantáziának igen tágak a határai - nincs ez másképp akkor sem, ha autónkat akarjuk egyedibbé tenni. Sorra születnek a vadabbnál vadabb átépítések és a jó ízlést nélkülöző fényezések. Olykor persze fel-felbukkan köztük egészen ízléses darab is, vannak, akik nem spórolnak a kivitelezésen.

Nehéz lenne kitalálni, hogyan jön valakinek az ötlet, hogy klasszikus Minijére egy állólámpás Mercedes orrát barkácsolja fel. Ezt a Mini-Benzt egy cannes-i parkolóházban kapták lencsevégre – a kivitelezésre nem lehet rossz szavunk, összességében egy aranyos kisautó lett a végeredmény.

Arról azonban már lehetne vitatkozni, hogy egy szép veterán állólámpás Mercedes és egy Mini mennyivel lehet értékesebb, mint ez a hibrid, mindenesetre gazdája vélhetően büszke rá, az érdeklődést pedig szinte bárhol felkeltheti a Merci-orrú kisautó.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.