Légzsákot tesztelt, fának hajtott

2013.05.12. 13:15

Érdekes gondolatok fogalmazódtak meg a 45 éves Uwe Schrager fejében: a német férfit az kezdte el komolyan foglalkoztatni, hogy Ford Mondeójában működnek-e a légzsákok. Valószínűleg nem bízott meg teljesen a gyáriakban, ugyanis saját maga vetette alá tesztnek az autót.

Próbaképpen szándékosan nekihajtott egy fának, majd amikor megnyugodva tapasztalta, hogy a légzsákok működésbe léptek, a leszakadó első lökhárítót és az apróbb törmelékeket elkezdte bepakolni a csomagtartóba. Tervei szerint ezután hazament volna, majd otthon az autóban keletkezett károkat is szerette volna helyreállítani – még a légzsákokat is visszahajtogatta volna a helyükre.

Időközben azonban szemtanúk értesítették a rendőröket, akik a helyszínre érve felelősségre is vonták az önkéntes töréstesztelőt. Schrager nekik is elmondta, hogy bár tudta, hogy vannak légzsákok az autóban, de saját szemével szeretett volna meggyőződni azok helyes működéséről, még mielőtt egy nagyobb tempójú ütközésnél derül ki, hogy meghibásodtak.

Bár a férfi szervezetében sem alkoholt, sem kábítószert nem találtak, jogosítványát bevonták, a jövőben pedig pszichiátriai vizsgálatokon is részt kell vennie.