2013.05.20. 15:01

Bár csak tegnap, május 19-én rajtolt el az ágyúgolyó-futam féllegális utánzataként elhíresült túraverseny, a Gumball 3000, máris megvan a futam első nagy vesztese. A limitált szériás Lamborghini Murciélago SV-t nem sokkal a koppenhágai rajt után zúzta le gazdája.

Bár a pontos körülmények még nem ismertek, valószínűleg a nedves, csúszós szakaszon túlvállalta magát a Lamborghini vezetője, így elvesztette uralmát a 670 lóerős szupersportkocsi felett, majd az útról lecsúszva kidöntötte a vadvédelmi kerítést, és a fák között állt meg. Az autó első kerekei kifordultak, a farrész is összetört, de a sofőr a hírek szerint nem sérült meg komolyabban.

A Gumball 3000 mezőnye idén több mint 4500 kilométert tesz meg, tizenhárom országot átszelve gördül majd be a monacói célba. Számos híresség rajthoz áll, az indulók közül csak igazán különleges autókkal lehet kitűnni.