Egymillió kilométer egy franciával

2013.10.08. 13:55

A francia autókról többnyire megoszlanak a vélemények, egyesek megbízhatatlannak tartják őket, mások pedig csakis ezekre esküsznek. Keith Herbert Peugeot-ja azonban meggyőzi talán a legnagyobb kritikusokat is.

A brit férfi 504-ese az ausztráliai Renault-gyárban, az R12-esek és R16-osok mellett készült, 2,3 literes GLD dízelmotorral és négysebességes váltóval gördült le a gyártósorról. Első három tulajdonosa egyáltalán nem kímélte, ők közel félmillió kilométert hajtottak bele az évek során. Így került az ír származású Graham Smith-hez, aki felújította a Peugeot motorját, és használatba vette az 504-est.

Nem volt ritka, hogy több ezer kilométeres túrákra vállalkozott az autóval, melyet gyakran használt a lánya is munkaeszközként. Később a lány férjéhez került, aki igen keményen hajtotta, de a következő felújításra csak 880 ezer kilométernél került sor: ekkor új gyűrűket, csapágyakat és vezérműláncot is kapott, beszereztek egy bontott hengerfejet, valamint a féket és a futóművet is rendbe tették.

A Peugeot leghosszabb útja azonban csak ez után következett: Smith 1997-ben eldöntötte, hogy hazatér Írországba, méghozzá saját autójával. Miután az indiai Mumbai városába átszállíttatta az autót, onnan már maga vezetett egészen az Egyesült Királyságig. Smith a helyi 504-es klub segítségét kérte, hogy keressenek méltó helyet a világjáró Peugeot-nak, melyet végül a klub akkori titkára, Keith Herbert vásárolt meg – ő a jelenlegi tulajdonos.

Herbert az 504-es mellett egyébként több klasszikus Peugeot-t is birtokol, többek közt 604-est, 304 kupét, 305 kombit és egy hibátlan állapotú 205-öst is. Az együtt eltöltött tizenöt év alatt Herbert még százezer kilométert tett meg az autóval, így ő ült a volánnál akkor is, amikor a számláló átfordult egymilliónál.

Forrás: Autocar

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.