Kiszivárgott a Halálos Iramban 7. előzetese

2014.02.03. 17:04

A főhőst alakító Paul Walker tragikus halála miatt ugyan csúszik a következő Fast and Furious film, de 2015 áprilisára elkészülnek a végleges változattal. Ez a jelenet például benne lesz.

Eléggé morbid módon egy temetési jelenet az első, amelyet az új filmből láthatunk, de Paul Walker – pontosabban az általa megformált Brian O'Connor – itt még a gyászolók között bukkan fel. Az illegális versenyzők itt az egyik mellékszereplő, Han lue búcsúztatásán vesznek részt, aki a hatodik rész történéseinek áldozata lett. Természetesen mindenki arra kíváncsi, hogy miképp tudnak a főhős kiesése után teljes sztorit kanyarítani a félkész Halálos Iramban részből, de erre vonatkozóan továbbra is csak találgatások vannak. Egyesek szerint O'Connor is meghal, mások arra tippelnek, hogy visszavonul a versenyzéstől. Mindenesetre a film készítőinek nincs könnyű dolguk, hisz Walker személye volt az egyetlen biztos pont az eddig leforgatott részekben.

A filmrészlet végén még a 2014 nyarára tervezett premier-időpont szerepel, de egyértelmű, hogy az idén már nem végeznek a munkával – valójában az lesz az igazi csoda, ha a 2015-ös határidőt képesek lesznek tartani.