Az öreg gumik ölték meg Paul Walkert?

2014.03.26. 13:31

Miután lezárult a baleset vizsgálata és elemzése, a Los Angeles megye sheriff-hivatala nyilvánosságra hozta az eredmények egy részét. Azt mondják, az autó lassabban ment, mint korábban gondolták, viszont a műszaki állapota nem volt kifogástalan.

A korábbi becslések még 160 km/h feletti tempóról szóltak, de a szakértők számításai szerint az autó a baleset pillanatában 150 km/h-val haladt. Ahogy látható, ez a tempó is bőségesen elegendő volt az autó teljes megsemmisüléséhez. A rendőröknek azonban már arra vonatkozóan is van elmélete, hogy mi okozhatta a jármű feletti uralom elvesztését. Azt mondják, 9 éves, még a gyárban felszerelt gumiabroncsok nem megfelelő tapadása és a sofőr túlzott mértékű gázadása együttesen okozta, hogy a 612 lóerős Porsche egyenesben kitört, megölve tulajdonosát, és a mozisztárt.

A napokban az is kiderült, hogy a Halálos Iramban hetedik részében, amelynek a forgatását még Walkerrel kezdték el, a színész halála után is játszik majd: a készítők test-dublőrökkel és digitális technikával igyekeznek életre kelteni Paul Walkert néhány hiányzó jelenet erejéig.