Eladó a Jackie Chan Lamborghini

2014.04.10. 06:57

Kína manapság nagyon jó piac minden luxuscikknek, hisz milliószám bukkannak fel igazán módos vásárlók. Nem csoda, hogy a Lamborghini is itt igyekszik felhívni a figyelmet vadiúj Ad Personam programjára, amely lehetővé teszi, hogy a vásárló teljesen egyedi színösszeállítású és felszereltségű autót rendeljen.

A programot a Genfi Autószalonon jelentették be, de Pekingben is demonstrálják az általa biztosított lehetőségeket. Érdekes, hogy a választott egyedi színösszeállítás mennyire kevéssé látványos: titán-szürke karosszéria és fényes fekete felni jellemzi a Jackie Chanról – vagy ahogy Kínában ismerik, Cseng Longról – elnevezett autót. Belül állítólag vörös-fekete színösszeállítást használtak, és itt több helyre is belehímezték a bőrbe a Long nevet.

Bár nyilván a leghíresebb kínai színésznek is odaadták volna a méregdrága sportkocsit, úgy néz ki, ő nem tartott rá igényt. Ezért inkább árverésre kerül, és a vételára a Jackie Chan Alapítványhoz kerül, amely a kínai filmipar, illetve a kezdő színészek támogatására jött létre. Valószínű, hogy az egyedi Lamborghini 7,38 millió yüanos – mintegy 1,2 millió dolláros – áránál jóval magasabb áron talál majd gazdára.