Legendás Lambó 260 millióért

2014.06.07. 06:45

Talán a leghosszabb ideig gyártott, de mindenképp az egyik legismertebb Lamborghini a Countach: a mai napig hatással van a sportkocsigyártó formaterveire. Ezzel a típussal érkezett a jellegzetes felfelé nyíló ajtó és az egyszerű, éles vonások.

A legenda nem véletlenül ilyen eleven még ma is, hisz a Countach több generáció számára lehetett álomautó. A gyártása ugyanis 1974 és 1990 között folyt, és ez idő alatt több mint kétezer darab készült. Ezek közül persze a koraiaknak kezd mostanság ára lenni, ahol még az eredeti, letisztult formatervvel találkozhatunk, a 80-as években az autóra aggatott rettenetes spoilerek nélkül. Ez az LP400 ráadásul hibátlan állapotú – mintha most jött volna a gyárból – és annak a 150 autónak az egyike, amelyeken a visszapillantó helyett periszkópot használtak. Ez az eszköz 1977-ben el is tűnt a Contachból, miután kiderült, hogy szinte teljesen hasznavahetetlen.

Az 1975-ös Tahit kék példány az első Countach, amely egy árverésen egymillió dollár feletti összegért talált gazdára, ami azt jelzi, hogy a nagy példányszám ellenére a típusra, ha lassan is, de felfigyeltek a gyűjtők. Az értékhez persze nagyban hozzájárul az is, hogy az autó működőképes – eme állapot fenntartása a Countach esetében alapos gondoskodást igényel – és 39 éves pályafutása alatt csupán 16 500 kilométert ttetek meg vele.