Kettészakadt, majd kigyulladt egy lopott Tesla

2014.07.05. 17:36

Autókat tarolt le, szétszakadt, majd kigyulladt egy lopott Tesla Model S tegnap West Hollywoodban. A közel tragikus eset után nem kizárt, hogy újraéled az S-ek körüli tűzpara.

A tolvaj egy helyi kereskedésből lopta a Teslát. A baleset előtt már üldözték a rendőrök, de ő a megadás helyett nagy sebességgel menekült a hatóság elöl. A hajszának akkor lett vége, amikor a Model S több autónak és egy oszlopnak hajtva megállt. Az ütközés pontos menetrendje egyelőre nem tiszta. A rendőrség becslése szerint az elektromos szedán legkevesebb száz mérföld/órával, azaz 160 kilométer/órás tempóval ütközött.

A becsapódás ereje valóban óriási lehetett, tekintve, hogy a Tesla a C oszloptól hátrafelé leszakadt. Az autó hátulja egy zsinagógába ékelődve állt meg. A felvételen is látszik, de a tanúk is beszámoltak róla, hogy a Tesla rendkívül intenzíven lángolt, miközben a roncs szikrákat dobált magából. Jó darabig a rendőrség is tétlenül nézte, ahogyan a sérült akkumulátorok égnek.

Nem kizárt, hogy az eset feléleszt egy már lezárt vizsgálatot. 2013 október után több tűzeset ért olyan Model S-eket, melyekben az autó akkumulátorai megsérültek. A történtek akkor alaposan megtépázták a kaliforniai gyár tekintélyét, részvényeik nagyot zuhantak. Az illetékes hatóságok Elon Musk cégvezér kérésére alapos vizsgálatnak vetették alá a típust, idén márciusban pedig a gyár bejelentette, háromrétegű haspáncéllal szereli fel autóit, megelőzve, hogy az útjukba kerülő kemény tárgy felsértse az alvázba épített akkumulátorokat. Az Amerikai Közlekedési Hatóság szerint így a Model S-nek már nincs rejtett veszélyforrása, kellő mértékben biztonságos. A tegnapi esetig nem is hallottunk újabb problémákról. Az amerikai sajtó már megkereste a Tesla Motors-t a friss baleset ügyében, azonban a nyomozás korai szakaszára hivatkozva nem kívántak nyilatkozni a tűzesetről.

A Tesla előtt kellemetlen hetek állnak, ám mielőtt megvetnénk őket a sokadik ilyen eset után nem árt tisztázni, hogy egy ekkora ütközésben a belső égéső motoros sportautók sem kevésbé tűzveszélyesek. Lásd Paul Walker a Carrera GT-ben.

A West Hollywood-i balesetnek négy sérültje van. Az autótolvaj, a Tesla sofőrje ütközéskor kiesett a járműből, jelenleg kritikus állapotban kezelik. A többi autóban ülők sem úszták meg épen: egy kritikus és két súlyos sérültről tudni.