Lefilmezték a rendőrségi csaligyalogost

2014.07.07. 16:19

Első pillantásra elég különös a filmen látható férfi viselkedése. Minden látható ok nélkül jár át a zebrán, egyik oldalról a másikra. Két átkelés közt vár egy kicsit, majd visszafelé is megteszi az utat, megfontolt lépésekkel, a sietség bármiféle jele nélkül.

És hogy mi ezzel a célja? Az csak a felvétel vége felé derül ki: amikor az egyik közlekedő nem adja meg az elsőbbséget, hirtelen előkerül egy rendőrautó, és a szabályszegő után ered. A videóhoz fűzött kommentár szerint a rendőrség így halássza ki azokat, akik belefutnak a csapdába, és mivel ugyanaz az autó a legritkább esetben jár rövid időn belül ugyanerre, nem is igazán tűnhet fel a számunkra, hogy percenként többször megy át ugyanaz a gyalogos ugyanazon a zebrán.

A módszer etikussága persze megkérdőjelezhető, hisz akkor talán el sem követték volna a szabálytalanságok egy részét, ha nem járkál a csaligyalogos fel és alá a zebrán, viszont kétségtelen, hogy jogszerű, ahogy az is, hogy szépen hoz a konyhában. A baj csak azzal van, hogy a rendőrség dolga nem a szabálytalankodók számának szaporítása, hanem a csökkentése lenne a dolga. Még szerencsére, hogy ilyesmi itthon nem fordulhat elő.