2014.07.09. 18:16

A BMW nem kényeztette el a közönségét sportkocsikkal, de nagy kupé, amiből ki lehet hozni valami sportosat, azért mindig akad a kínálatban. Ilyen volt a 90-es évek 8-as sorozata, amelyből a legérdekesebb talán a 850CSi kivitel volt. Ehhez az M részleg készített erősebb motort, de épp ezért csupán 1510 példány készült belőle. Ez viszont nem is gyári autó, hanem az Alpina átirata, amelyből csak 57 készült.

Számunkra talán hátrány lenne, hogy a kérdéses példány jobbkormányos, de ez is hozzátesz az értékéhez, mint ahogy az is, hogy ebbe nem kézzel is kapcsolható automata váltó került, hanem hagyományos kézi – ebből a változatból összesen kettő létezik, és ebből az egyik eladó. Ez a konkrét példány egyébként Brunei szultánjának bőséges autógyűjteményéhez tartozott, így mindeddig alig használták, viszont tisztességes karbantartást kapott. 2001-ben, amikor Nagy-Britanniában értékesítették, 1600 kilométer volt benne, és így, huszonegy évesen sincs leharcolva: a hirdetésben 10 461 kilométer szerepel.

A maga 416 lóerejével ez a csaknem új BMW még ma is kivételesen gyors autónak ígérkezik, és nyilván az ára is ehhez igazodhat, bár ez utóbbiról az eladó bölcsen hallgat. Akit komolyan érdekel a gép, annak fel kell vele vennie a kapcsolatot. Ám egy ilyen jó karban levő ritkaság ára biztosan hatszámjegyű, természetesen euróban.