Száztízszer bukott a KRESZ-vizsgán

2014.07.20. 15:36

Minden létező rekordot megdöntött az a brit nő, aki száztízszer futott neki a KRESZ-vizsgának, ám egyszer sem járt sikerrel. A 28 éves csúcstartó összesen mintegy 1,2 millió forintnak megfelelő fontot költött eddigi próbálkozásaira, de ha az elméleti részt esetleg sikerül is teljesítenie, még mindig hátra lesznek a gyakorlati vizsgák.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

A korábbi csúcstartó egy harmincesztendős férfi volt, aki 86-szor futott neki a vizsgának, de őt már alaposan megelőzte a jelenlegi rekorder. A dobogó harmadik fokára nyolcan nekifutással lehetett odaférni. A statisztikák szerint egyébként Nagy-Britanniában 65 százalék körüli a sikeres vizsgák aránya, de a 110 bukás így is megdöbbentően soknak tűnik egy vizsgázótól. Ha azt feltételezzük, hogy a 17 éves korhatár betöltése után a hölgy rögtön nekiugrott a jogsiszerzésnek, akkor évente tíz vizsgán vehetett részt.

A sikeres elméleti vizsga persze csak fél siker. Nagyon jól tudja ezt az a negyvenéves, Stoke-on-Trentben élő férfi is, aki csak a 37. alkalommal tudta sikeresen teljesíteni a forgalmi vizsgát. Ráadásul nem kevesen vannak olyanok, akik szintén több mint harmincszor próbálkoztak a gyakorlati résszel.

Nehéz elképzelni, hogy a rengeteg bukás hátterében kizárólag a vizsgabiztosok szigora állna. És persze az is kérdéses, hogy akinek ilyen nagy feladat a jogosítvány megszerzése, mennyire lesz majd képes a későbbiekben biztonságos közlekedésre.