Túlélte a dupla kamion-balesetet

2014.10.15. 17:00

Az eset ugyan augusztusban történt, de a videó csak most került nyilvánosságra arról, ahogy két kamionba is belecsapódik a régi Focus.

Parkoló Parádé VI.

Október 18-án szombaton délután kettőtől ötig az utolsó Parkoló Parádé a Hungexpón! Gyere!

Parkoló Parádé VI. UCCSÓ!

Látszik, hogy nagy volt a kamionforgalom a belga E40-esen, ami nagyjából meg is határozta a lehetséges haladási sebességet. Az egyértelmű, hogy a Focusban ülő hölgy sietett volna, és úgy tűnik, miután nem szeretett volna a teherjárművek tempójára lassulni, előzött volna egyet a lehajtón. Amit ő nem látott, hogy ott is volt egy kamion, amely ráadásul állt, így legalább 120 km/h-ról lassult le a félpótkocsi alá csúszva, alig fél méteren. Ráadásul vissza is pattant, egyenesen a kamerát tartalmazó teherautó elé. Érdemes megfigyelni, milyen iszonyú kárt okozott az ütközés: felszakította a tetőlemezt, mintha csak papírból lett volna, és szinte megsemmisítette az autó jobb elejét.

A sofőrt ugyan dupla csigolyatöréssel és összeroncsolódott kézzel, kómában szállították kórházba, de azóta majdnem teljesen felépült, már interjút is adott egy helyi hírcsatornának, ami maga a csoda.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.