Félezer baleset okozott a női melles plakát

2014.10.17. 15:55

Aligha találhatott volna jobb plakátot a figyelemfelkeltésre az a reklámügynökség, amely két formás női mellel reklámozta magát. Egy tömör szöveg a bimbókra, és a tekintetmágnes máris eléri célját: célba ér az üzenet. Az ötlet egyszerű és zseniális, de rosszul sült el.

A képen látott plakát egy orosz reklámügynökség saját hirdetése Moszkvából. A mobil hirdetésekre akarták felhívni a figyelmet, ezért összesen harminc furgonra került rá kép, amin két női kéz lágyan markol két női mellet. A furgonokat ezután kiküldtek az orosz főváros útjaira. A hatás nem maradt el, olyannyira nem, hogy amerre a cicis reklámok megfordultak, egymás után jelentettek koccanást, ütközést. A harminc járműhöz összeses 517 balesetet kötöttek. Miután egyértelművé lett, hogy veszélyesek, a rendőrség egyenként szedte össze őket városban. Az ügynökség állítólag ígéretet tett, hogy megtéríti azokat a károkat, amelyeket a biztosítók nem fognak.

Az esetről eszükbe juthat egy szintén moszkvai erotikus közlekedési sztori 2010-ből. Akkor egy negyvenéves hekker jutott be egy kilencszer hat méteres digitális reklámtábla rendszerébe, majd pornót vetített rajta. Az esetről akkor itt és itt írtunk.