Robbanásban ért véget az öreg Rolls-Royce

2014.10.20. 17:39

Szomorú, hogy egy internetes rövidfilm elég nagy robbanással ma már többet ér, mint egy öreg Rolls-Royce Silver Shadow. Igaz, így születnek aztán az autóritkaságok.

A Rolls-Royce legenda, de nem akkora, hogy minden egyes példányt érdemes legyen megmenteni. Ráadásul a Silver Shadow igazi tömegmodell volt, legalábbis a márka szempontjából nézve: 1965 és 1980 között két változatából összesen több mint 30 ezer példány készült. Eredetileg magas ára miatt persze kevesebbet hanyagoltak el, és lassabban, mint más modellekből, de úgy tűnik, manapság már igazán olcsón is hozzá lehet jutni egy-egy példányhoz. Mi használtan 5000 euró, azaz 1,5 millió forint alatt is találtunk egész szépnek tűnő példányt német használtautós oldalakon, és Észak-Amerikában talán még ennél is olcsóbban megszerezhető egy elhanyagoltabb darab.

Ez a példány mintegy hat hónapja került a gazdájához, aki eleve arra vásárolta, hogy felrobbantsa, de még kiélvezte, amit az autó nyújtani tudott. Itt-ott látszik is, hogy valószínűleg nincs tökéletes állapotban a jármű, de egy kicsit azért szomorú, hogy ez a modell, amelyet annak idején egy vagyonért adtak tökéletes járműre vágyóknak, így végzi. Persze van a dolognak egy olyan olvasata is, hogy a maradék, karbantartott, jó állapotú példányokat csak úgy kezdik majd megbecsülni, néhány évtized múltán, ha az autók egy jelentős része így vagy úgy, de elenyészik – ha nem is ilyen hirtelen.