590-nel száguld az iskolabusz

2014.10.30. 16:51

Természetesen nem iskolásokat szállítanak vele, a sugárhajtású busz elsősorban a közönség szórakoztatását szolgálja.

A School Time fantázianevű szörnyeteg messsziről csak egy levágott végű iskolabusznak tűnik, bár a fura zártszelvény szerkezet az alján gyanús lehet. Valójában az iskolabusz-bódén belül szinte csak merevítéseket találni: összesen három utasnak maradt hely a vezető mögött, masszív bukókereten belül. Egyébként így is hihetetlen, hogy a General Electric J-79 jelzésű hajtóművet, amelyet annak idején egyebek közt az F-104 Starfighterben és az F-4 Phantom II-ben is használtak, és kétszeres hangebességű repülésre terveztek, be tudták építeni a buszba úgy, hogy a szerkezet elviseli, hisz utánégetővel közel nyolc tonnának megfelelő erővel tol, miközben durván 25 méteres lángcsóvát húz maga után. Az iszonyú gyorsulásnak és végsebességnek persze ára van: néhány menet oda-vissza a kifutópályán, és ki is szárítja az 567 literes kerozin-tartályt.

A hihetetlen gépnek a valóságban persze nincs sok haszna, bár a készítője szerint arra jó, hogy lekösse a gyerekek fantáziáját, akik szerinte ettől kisebb eséllyel fordulnak a drogok felé. Ha így van, ha nem, az ilyen bolondok nélkül valóban unalmasabb hely lenne a Föld.