Versenygép a rettegett fekete autóból

2014.12.06. 06:37

A Pobjeda M20, amelyet 1949 és 1958 között gyártottak a GAZ autógyárban, Magyarországon akár a diktatúra jelképe is lehetett volna: a Volga elődje feketében talán még most is félelmetes látvány sokak számára, hisz 1956 előtt nagyrészt az ÁVO flottája is ilyenekből állt. Mihail Szmoljanov, egy orosz formatervező azonban egész más színben tünteti fel a vén orosz járművet: úgy alkították át, ahogy a Bonneville Speed Week sebességrekorder autóit szokás.

Az átdolgozás persze csak a virtuális térben történt meg, de az ezüst-vörös, kerékívek nélküli, alacsony tetejű, uszonyos gép így is le fog aratni jó néhány csodálkozó, vagy elismerő pillantást. A tervezők nem hagytak sokat az eredeti formából, csak a bogárhátú jelleget és a csőr-jellegű orr-részt tartották meg, viszont a korszak versenyautó-stílusát nagyszerűen elkapták a csiszolt alumínium és fényes vörös felületek kontrasztjával. Az egyetlen részlet, ami talán idegenül hat, a két vízszintes spoiler hátul – ilyesmivel csak az 1960-as évek közepén kezdtek kísérletezni, addig inkább csak függőleges uszonyok fordultak elő, amilyen egyébként szintén akad a járművön.

Érdekes volna egyébként, ha egy ilyen gép valóban elkészülne – talán még megfelelő hajtásláncot is össze lehetne válogatni hozzá a korabeli szovjet luxusautók és teherautók alkatrészeiből, bár ha reálisan nézzük, erre aligha kerül sor.