Így spórolsz 1,2 milliót egy üveg ecettel

2015.02.21. 06:28

Egyelőre nehezen megválaszolható kérdés, hogy a hibrid autók drága akkumulátorai meddig tartanak ki, de úgy néz ki, előbb okozhat problémát a korrózió, mint a cellák élettartama.

Ebben a konkrét esetben, amelyet egy képmegosztón mutatott meg annak egyik felhasználója, kiderült, hogy az újonnan vásárolt, de a garancia-időből már kifutott Camry Hybrid, amely hajtás-hibát jelzett, nem is volt olyan beteg, ahogy az először látszott. A hibajelzés kijelzése után hősünk először a szervizbe ment, ahol azt mondták, 4456 dollárért – ami majdnem pontosan 1,2 millió forintnak felel meg – akkumulátort kell cserélni. Ez pedig ott is sok pénz, így emberünk utánanézett egy kicsit az interneten, hogy van-e olcsóbb megoldás. Volt.

Mint kiderült, a Camryba ugyanazt az akkumulátort szerelték, mint a Priusban, amelyben egyenként cserélhetők a cellák. Arra persze itt is figyelmeztetik az egyszeri olvasót, hogy húzzon kesztyűt, vegye le az ékszereit, és egyáltalán, figyeljen oda, mert a sok sorbakötött cella akár halálos áramütést is okozhat, de az is kiderül, hogy az akku szétszedése nem nagy dolog: egyszerű rézpántokkal kötötték össze a cellákat, amelyeket csavaranyák rögzítenek. Itt aztán hamar fény derült arra is, hogy a cellák mindegyike jó – ez egy egyszerű multiméterrel ellenőrizhető – csak az összekötő lemezek oxidálódtak meg egy kissé. Így a méregdrága akkucsere, vagy az olcsóbb cellacsere helyett elég volt megpucolni egy maréknyi rézpántot némi ecetes oldattal, hogy megjavuljon az akkucsomag.

Mindez persze Észak-Amerikába került, de valószínű, hogy itt sem olcsóbb az akkucsere, és azzal kapcsolatban sincsenek illúzióink, hogy a szerviz melyik megoldást választaná, ha egy elhervadt akkumulátorú hibrid-tulajdonos esne be az utcáról.