A legszemtelenebb BMW-másolat

2015.03.23. 16:32

A JMW 2200 pont úgy néz ki, mint egy BMW i3-as groteszk karikatúrája, és még a neve is majdnem ugyanazt jelenti. És persze, hogy engedély nélkül készült, de ez Kínában ritkán jár bármiféle következménnyel.

Már a típusjelzésnél gyanút foghat az ember, elvégre a JMW és a BMW között csak egy betű a különbség. Ám ennél sokkal aljasabb módon jártak el a kínaiak. A BMW kínai átírása Baoma, ami valami olyasmit jelent, hogy értékes ló, ennek a kiskocsinak viszont a Jinma nevet adták, ami arany lovat jelent, tehát a hasonlóság kézenfekvő minden kínai számára. Emellett azonban a formai hasonlóság is egyértelmű: vannak vesék az autó orrán, ugyanolyan formájúak a fényszórók és a hátsó lámpák, sőt, még a lökhárító mintázata is kiköpött i3-as. Ez egy kicsi BMW, mindenki láthatja.

Az arányok persze nem stimmelnek: a Jinma csak 3 méter hosszú, 1,4 méter széles és 1,54 méter magas, azaz bár elvileg négy személy szállítására alkalmas, extrém kis alapterületű autóról van szó. A gombkerekű jószágot ráadásul egy összesen 4,1 lóerős villanymotor hajtja, a csúcssebessége 50 km/h, a hatótávja 120 km, az energiát pedig hagyományos ólom-akkumulátorokban tárolja. Azaz papíron nagyjából azt tudja, amit a hírhedt Flybo Total Electric, csak BMW-utánzó gúnyában. Persze jóval olcsóbb is, mint egy BMW, az ára 24 998 jüam, azaz 1,11 millió forint.

Azt egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy a BMW tehet-e egyáltalán valamit az efféle másolatok terjedése ellen, de úgy tudjuk, a kínai népbíróságok eddig nem hoztak a gyártók számára kedvező ítéleteket. Az viszont egészen biztos, hogy Kínán kívül ilyen autót képtelenség lenne forgalomba hozni.