Ez lehet a leggyorsabb négyajtós

2015.04.08. 15:12

Korábban BMW és Mercedes modellekre specializálódott tuningműhelyek versenyeztek a világ leggyorsabb négyajtós utcai autójának címéért, de most az amerikai Hennessey Performance is beszáll a versenybe. Eséllyel, hisz a Cadillac CTS-be szinte minden belemegy, amit a Corvette-tuningoldáshoz kifejlesztettek.

A CTS-V HPE-1000, ahogy a neve alapján is sejthető, ezer lóerős motort kap. Már ennek sincs sok köze a gyári Corvette motorjához, csak a 6,2 literes blokk marad, de kovácsolt alumínium dugattyúkat, nagyobb terhelésre méretezett főtengelyt és módosított hengerfejet készítenek hozzá. Ezen felül lecserélik a befecskendezést, a töltőlevegő-hűtőt és a kipufogórendszert is – ez utóbbit rozsdamentes acélból készítik. Ám nem csak a motort alakítják át: a vázlatok alapján a nyomtáv csak oldalanként legalább öt centivel nő, az autó orrát pedig teljesen átalakítják, hogy az ezer lóerős, feltöltős V8-as számára megfelelő hűtést biztosítsanak.

A Hennessey a felismerhetetlenségig átalakított Cadillac-kel szeretné elhódítani a leggyorsabb négyajtós címet: az a cél, hogy a végsebesség 240 mérföld/óra, azaz 386 km/h felett legyen. Ez ugyan még a legtöbb versenypályán is kihasználthatatlan képesség, viszont nagyon jól hangzik, és nagyon komoly reklámértéke lehet. Nem csoda, hogy gyártani csak 24 példányt terveznek, hisz egy ilyen teljesítményű autó nyilván csaknem megfizethetetlenül drága lesz, viszont egy ilyen sebességi rekord nyomán nyilván sokkal többen keresik majd az alig kevésbé durva, 750-800 lóerős Hennessey Cadillac tuningot.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.