2015.04.11. 11:14

Bár nálunk végre beköszöntött a tavasz, és ezekben a napokban éppen a kellemes napsütésé a főszerep, azért vannak olyan szegletei a világnak, ahol a hó és a jég maradt az úr. Ezt pedig nem is mindenki bánja, a Howe és Howe műhely gárdájának például nagyszerű szórakozási lehetőséget adnak a fagyos körülmények.

Geoff és Michael Howe neve extrém járműveik kapcsán lehet igazán ismert: korábban ők készítették el a világ leggyorsabb harckocsiját, és dolgoztak az amerikai hadseregnek is. Emellett persze saját kedvtelésükre is munkálkodnak, így született meg évekkel ezelőtt a lánctalpas Ripsaw EV1. Idén azonban már ennek utódával, az EV2-vel csapatnak.

Bár a név alapján arra is következtethetnénk, hogy elektromos járműről van szó, ez azonban nem így van. Az EV2-ről ugyan túl sok információ egyelőre nem látott napvilágot, az EV1 azonban 6,6 literes Duramax Diesel V8-ast kapott. Nehéz elképzelni, hogy ehhez képest most visszafelé fejlesztettek volna Howe-ék.

A lánctalpas kialakításból adódóan a hómező egyenetlenségei nem igazán hatják meg a Ripsaw-t, amely akár kisebb fákon is könnyűszerrel gázol át. Emellett pedig akkor sem jön zavarba, ha ugratásról, esetleg driftről van szó. Szerencsére mindezt videón is megörökítették az alkotók.