Majdnem Segway, tizedáron

2015.05.19. 17:54

Az Oxboard nevű szerzet nagyon hasonlít a Segwayre, tulajdonképp egy kisebb és kisebb tudású, olcsóbb változatnak tekinthető. A lényeg ugyanaz: két kerék egymás mellett, mégsem borulunk fel vele, hisz a dőlésszögnek megfelelően előre halad.

A paraméterei persze gyengébbek: 20 kilométert megy egy töltéssel és a végsebessége 15 km/h, de még így is tartja a lépést egy futó emberrel. A 11 kilogrammos közlekedési eszközről ugyan hiányzik a Segway kapaszkodója, de úgy tűnik, a kezelése így sem ördöngősség, és olyan helyeken, mint az európai nagyvárosok autóval járhatatlan központjai, egész célszerű eszköz lehet.

A legszebb az egészben, hogy a készülék, amely május 22-étől lesz kapható, 799 euróért, azaz 245 ezer forintért lesz elérhető, ami ugyan nem kevés – ennyiért akár két egész jó kerékpárt lehet venni, vagy tisztességes használt robogót – de mindenképp elérhetőbb, mint a Segway, ami ennek közel a tízszereséért kapható.