Ha egy igazán gyors fuvarra van szükség

2015.06.01. 06:20

Ha igazán sietni kell valahova, egy jó helyismerettel rendelkező, ügyes kezű taxis sokat segíthet a problémánkon. Különösen akkor, ha az autója is alkalmas a tempós haladásra. A szupersportkocsik azért többnyire kimaradnak ebből a buliból, de az egyik tajvani McLaren P1-tulajdonosnak volt némi humorérzéke.

A Volcano Yellow fantázianevet viselő sárga fényezésről beugorhatott neki, hogy egyetlen szabadjelző felpattintásával látszat-taxit faraghat az erősen limitált szériás hibridautóból, így hát nem is tétovázott sokat. Ezzel rögtön fel is keltette minden járókelő figyelmét, akik örömmel fotózták a gépet.

Na persze egy ilyen autó – a magas vételártól és a 375 darabos, korlátozott példányszámtól eltekintve is – csak igen korlátozottan lenne alkalmas a taxis üzemre. Bár az utas vélhetően minden egyes megtett métert élvezne benne, de a csomagjainak igen kevés hely áll rendelkezésre. Ezzel a reptéri fuvarok jelentős részét el is bukná a sofőr.

Csak emlékeztetőként: a P1-es hibridhajtásának összteljesítménye 916 lóerő, amelyből 740-et a V8-as turbómotor biztosít. Nulláról százra három másodperc alatt gyorsul, de a háromszázhoz sem kell neki több 17,5 másodpercnél. Bár az árát rendesen megkérték, ennek ellenére már el is fogyott minden példány. Még durvább menettulajdonságokkal rendelkezik a P1 GTR, amelyet eredetileg pályázásra szántak, de hamarosan utcai használatú változatok is készülnek.