Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2022.01.17. 11:45

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Amikor az észt osztották, a videóban látható srác valószínűleg háttal állt a sorban, méghozzá nem is a megfelelőben. Vagy legalábbis nagyon unatkozhatott, amikor megfogant a fejében az ötlet, hogy fel kellene robbantani a szerelőaknát. Szerencsére nem állt meg az ötletnél, eljutott a megvalósításig, így most gyönyörködhetünk élete fő művében. Meg még egyszer, lassítva is.

    Igen, a biztonság kedvéért ott is ül rajta végig. A megemelkedő deszkákon kívül nem sérült meg senki és semmi, tehát akár azt is mondhatnánk, hajszálpontosan kigrammolt kísérlet volt. De inkább ne csinálja utána senki.

    robbantos
  • A Carwow új videójában összeeresztették a Dacia Dustert, a Lada Nivát és a Suzuki Jimny-t, hogy kiderüljön, melyik a terep királya: végigküldték őket egy sor akadályon, illetve egy hegynek felfelé tartó drag versenyen.

    Alapvetően egyik sem erőgép, a Jimny 1,5-ös szívómotorja 101 lóerőt tud, a Duster az 1,5-ös turbódízellel 115 lóerőt ad le, a Niva pedig az 1,7-es benzinesével szerény 85 lóerővel fegyverkezik fel a csatára. Szerencsére egy ilyen meccsben nem csak a nyers erő számít, hanem a gumi, a futómű, a hajtás és a tömeg is. Nem lövöm le a poént, hogy melyik nyert.

    terep
  • 2023-ra várható az új Volkswagen Amarok, amibe egy V6-os TDI kerül majd. Közel két éve ígérik az új modellt, melyet most egy hangulatos rajzzal harangoztak be.

    amarok1

    A kép félhátulról mutatja az autót, de a hangsúlyos kerékjárati íveken és a markáns műanyag burkolatokon kívül nem sokat látni rajta. Ezek alapján korai lenne bármilyen következtetést levonni - az biztos, hogy az ígéretek szerint az új Amarok nagyobb lesz az előzőnél. A Ford T6 platformjára épített pick up állítólag 10 centivel hosszabb és 4 centivel szélesebb lesz a korábbinál, de gyaníthatóan az utastér lesz tágasabb, nem a plató.

    A jövőre érkező új változatot különböző dízelmotorokkal fogják kínálni, a csúcsot várhatóan egy V6-os TDI jelenti majd, de bizonyos piacokon a Ford Rangerhöz hasonlóan 2,3 literes, benzines négyhengeressel is elérhető lesz.

  • A 2009-ben Formula-1-es bajnoki címet szerző Jenson Button jó ízléssel rendelkezik, legalábbis az 1970-es, finoman átépített Ford Bronco ezt tanúsítja: a ballonos gumikkal, a szélesítésekkel és a kék fényezéssel kimondottan látványos.

    A 4,9 literes blokk ereje egy háromgangos váltón keresztül jut el a kerekekhez - természetesen mind a négyhez. Ahhoz, hogy megbízhatóan üzemeljen, Fitech injektorokat, Edelbrock szűrőt és MSD gyújtást és nyomógombos indítást kapott az autó. Button Broncója kívánatos darab, ennek ellenére eddig mindössze két ajánlat érkezett rá, jelenleg 30 ezer dolláron áll a licit.

    via CollectingCars

  • A Fisker következő modellje egy elektromos sportautó lesz, amelyről az első kedvcsináló képet Twitteren tette közzé a szegény ember Elon Muskja, Henrik Fisker. Aztán törölte a bejegyzést, mondván, titok, amit csak 85 ezer követője tudhat.

    A szimulációs pillanatképen az autó aerodinamikai tesztje látszik, maga az autó sajnos kevéssé. Fisker szerint olyan szegmensbe érkezik majd a típus, ami eddig nem létezett, őszintén kíváncsiak vagyunk, mi lehet.  

    Elektromos sportautó-bingó

  • Aranyos kis autó a modern Fiat 500-as, aminek retrós formaterve a mai napig nem öregedett egy percet sem, még a legfrissebb elektromos változaton sem engedték el a klasszikus jegyeket. Az Abarth tuningos verziók mindezt megfejelik elképesztően jó hanggal és sportos karakterrel is.

    Készült már belőle hajózást idéző, jubileumi verzió, állítható hátsó szárnnyal és még ki tudja hány limitált kiadás, amik között lassan nagyítóval kell keresni a mezei Abarth 500-asokat. Most Belgium jelentkezik egy 150 darabos szériával, természetesen Spa-Francorchamps versenypályának címezve. Háromajtós és kabrió kivitelben is elérhető lesz.

    1,4 literes turbómotorja több mint 163 lóerős, amihez 5 fokozatú kézi vagy robozitált automatát lehet rendelni. A Spa-Francorchamps ebben a tekintetben nem ad újat, csupán néhány plakettet, piros színű biztonsági öveket és a műszerfalra helyezett Scorpio Mode gombot. A leghasznosabb kiegészítő a Record Monza Sovrapposto kipufogó.

  • Egy virtuáltuner képzelte el a Citroën 2CV modern, elektromos leszármazottját, és bár az eredmény bizonyára megosztó, az ötletre, mármint az olcsó villanyautóra biztos lenne kereslet. Nyugaton a Citroën Ami/Opel Rocks-e páros, Japánban a Toyota C+pod bizonyítja, hogy vannak azért határok, egyik sem jelent közülük valós alternatívát, túl kicsik egy családnak.

    A Dacia Spring viszont kiváló példa arra, hogy nagyon is lehet - hozzávetőleg - olcsó villanyautót gyártani, más kérdés, hogy a vásárlók hajlandóak-e manapság megkötni azokat a kompromisszumokat, amiket ez az árszabás megkövetel. A 2CV idejében nem volt választása a népnek, ma van.

    virtual-2022-citroen-2cve-seems-like-a-natural-addition-to-fashi

    És ha már szóba került:

  • A házi készítésű rámpaautó a GTA V Ramp Buggy-játől (videó) kölcsönözte a formáját, de a szélesebb közönség a Halálos iramban sorozat Flip Carja (videó) miatt ismerheti az alapelvet. Magyarázni talán nem kell, a lényeg, hogy valaki tényleg szánt rá időt, vasat és hegesztőpálcát, hogy megcsinálja.

    A videó nagy része az építésnek van szentelve, de a gyakorlat sem marad el. A hátsó havas udvar nyilván rövid ahhoz, hogy látványosan elrepüljön az áldozati jármű, amit végül ki is kellett kötni, hogy ne csak eltolja a Rámpaautó. Magasabb sebességnél, mondjuk 140-nél biztos rendeltetésszerű(bb)en működik, szívesen megnéznénk, mennyire.

    rampbuggy
  • A tervezés során sokszor több csapat is dolgozik ugyanazon az autón, tehát nem egyetlen egy formaterv születik. Ezzel párhuzamosan dizájntanulmányok is készülnek, amelyekkel a közönséget lehet szondáztatni, vajon helyes-e az irány. Nem mindig az.

    Néhány rajz és egy prototípus árulkodik arról, hogy az Alfa 147-es utódjának szánt Giulietta milyen fázisokon ment keresztül, mire megérett a gyártásra. Tanulmányként ki is állították a Genfi Autószalonon, de végül elvetették a formát: nem illett az Alfa akkori arculatába, és igazából nem is egy kellemes látvány. Az emelkedő övvonal a 145-ösről és a 147-esről lehet ismerős, a kerek, beágyazott lámpákra építő orr rész pedig, nem is tudom, mintha a 159-es nyelvezetét próbálná továbbfejleszteni. Csak nem sikerül neki.

    268f84167918e43abf31c1953d035f45

  • A Ford tavaly küldte gyártásba a valódi terepjáróját, a Broncót, amit a szegmensben uralkodó Jeep Wrangler ellenfelének szánnak. A terepen szerzett tapasztalatai miatt nem könnyű utolérni a riválist, de a biztonság terén egyértelműen a Ford van fölényben.

    Az IIHS (Amerikai Közlekedésbiztonsági Intézet) alig egy hónapja tesztelte a Broncót - a Wranglert már évekkel korábban - , de az egymás mellé tett videókon látványos a különbség. A 60 km/h-s tesztnél a Jeep kereke az autó alá fordulva rámpaként dobja meg a kocsitestet, ami így az oldalára is borul. A Bronco jó eredménnyel zárta a tesztet, bár a fejtámla és a fényszórók miatt nem kapta meg a kitűnő plecsnit.

    broncowrangler
  • A biztonságos közlekedési eszköz tökéletes ellentétét építette meg egy igazi őrült: egy gokartba pakolt egy Hayabusa-motort, ami bónuszban úgy lett megfújva egy turbóval, mintha muszáj lenne.

    Az üzemanyag metanol, ami egy kis nitróval kiegészítve összesen izzadtságmentes 400 lóerőt ad ki. Már belegondolni is életveszélyes, ahogy a pici gumikra hirtelen rászabadul akkora teljesítmény, ami egy közepes méretű autót is elég állatul vinne.

    Az építésnek valódi értelme nincs, mert ekkora teljesítményt esélytelen rendesen kihasználni egy ilyen adottságokkal rendelkező tárggyal. Egy kicsi, gokartba való blokkhoz képest a Hayabusa nagy négyhengerese reménytelenül nehéz, ahogy a teljesítmény is erősen túlzó. Ugyanakkor, ha valaki ezt le meri padlózni, akkor elmondhatja magáról, hogy a legbátrabb emberek között van.

  • Xbox vagy PlayStation? Nikon vagy Canon? Rántott hús vagy pörkölt? A Mitsubishi és a Subaru rali-kompatibilis szedánjai is illenek a sormintába, de valaki nemrég megpróbálta feloldani a rivalizálást:

    @shoodbgood Still have some things to do but here ya go 😊 Subaru wrx with evo front end #fyp #foryou #viral #jdm #cars #subi #wrx #sti #evo #carsoftiktok #tiktok ♬ Who Want Smoke? - Nardo Wick

    A tulajdonos leírása szerint a két autó vonalai nem is állnak olyan távol egymástól, de így is kellett vágni és hegeszteni rajtuk eleget ahhoz, hogy ne legyen túl suta a végeredmény. Ja, és hogy teljes legyen a keverék, Soul Red színre van fóliázva. Ami meg Mazda.

    evo sti

  • Évekig állt a szabad ég alatt a zöld Aston Martin DB7-es, majd a felfedezés és a vásárlás után további két évig tartott mire büszkén viselheti a francia rendszámot és újra falja a kilométereket. A '90-es évek közepén megjelent DB7-es közeli rokona a Jaguar XK8-asnak is, de a 12 hengeres modell azért már megmutatta, hogy mi az igazi rangsor.

    Mióta két napot töltöttem a Vantage Roadsterrel, azóta a Youtube algoritmusa is előszeretettel kínál Aston Martin tartalmakat, amik közül megragadott a kétéves folyamat a DB7-es talpra állításáról.

    Hosszadalmas, estébe nyúló szerelések, váratlan nehézségek minden hasonló esetben akadnak, de ezek után igazi jutalom az első indítás, amikor bedörren a 420 lovas 12 hengeres. A francia csatornán egyébként részletesen, több videóban mennek végig az Aston Martin felújításán.

  • Tavaly vált hivatalossá, hogy érkezik a Nissan Z, a 370Z és a 350Z közvetlen utódja. A 400 lóerős, ikerturbós kupé nem sokat változott az alapjául szolgáló Z Protóhoz képest, így akiknek már az is nagyon bejött, örülhettek, hogy a kész változat szinte ugyanolyan lett.

    nissanz2

    Úgy tűnik, hogy Európa egyáltalán nem kap a Z-ből, de egyelőre az Egyesült Államokban se indult meg az értékesítés. Most mégis kameravégre kaptak egy szemre kicsit félkész példányt, amint épp egy Subaru Imprezával méri össze a tudását.

    A rögtönzött erőfitogtatást a Nissan nyerte, szépen elnyúlt az Imprezától az autópályán. A leírás szerint a Subaru egy Impreza WRX STI, ami ráadásul nem is gyári, hanem tuningolt. A videóban szereplő Z vélhetően egy késői, fejlesztői prototípus, amivel már élesben tesztelik az autó viselkedését közúton.

  • Jay Leno nem csak Amerika egyik legismertebb showmanje - és markáns álla -, hanem igazi autóbolond is. Illetve Leno nagyjából mindent imád, ami mozog, és ez a garázsán is látszik, ahol a Bugattiktól a Citroen SM-en át a hátsókerekessé alakított Toronadóig minden van. Különösen kedveli a gőzgépeket, most pedig megmutatja, hogyan indul egy 1909-es White Model M.

    Videójában végigmegy a hosszadalmas procedúrán a felfűtéstől a mozdonyhanggal közlekedő autózásig és közben az egészből árad, hogy mennyire szerethetőek ezek az öreg gépek az autózás hajnaláról.

  • Izraeli tudósok tanítottak meg egy aranyhalat, hogy ha nem is pedálokkal és kormánnyal, de elvezesse a guruló akváriumát. A különleges jármű neve FOV és LiDAR szenzorok segítségével követte nyomon a halat, aminek az akváriuma erre a speciális járműre volt felerősítve. Amerre az aranyhal úszott, a jármű arra mozgott.

    41355591 2d8a2a8c1c6d58fb61e179548ee241fc wm.png

    A hal feladata az volt, hogy egy szobában egy kijelölt pontig eljusson. Ha sikeresen teljesítette a feladatot, jutalmat kapott. Ezt az aranyhal ügyesen teljesítette még úgy is, hogy az akvárium üvegén és a vízen keresztül a fény máshogy törik.

    A kísérletet két hallgató végezte, két professzor felügyelete mellett. A tanulmányról készült összefoglalóban elmondták:

    A halaknak azt a feladatot adták, hogy "vezessék" a FOV-ot egy vizuális célpont felé a földi környezetben, amely a tartály falain keresztül megfigyelhető volt. Mint azt a kutatás is bizonyítja a halak valóban képesek voltak a járművet működtetni, felfedezni az új környezetet és elérni a célpontot a kiindulási ponttól függetlenül, miközben elkerülték a zsákutcákat és korrigálták a helymeghatározási pontatlanságokat.

    Via index.hu

  • Már írtunk a Rich Rebuilds V8-assá alakított Tesla Model S-éről, ami nem is olyan rég készült el. Az árvízkáros P85D-be egy szinte már közhelyes, Chevy LS3 V8 került, amivel az autó nagyon hangos és a gyári változathoz képest lassabb lett.

    tesla2

    Ugyanakkor volt az átalakításnak valós előnye is: azzal, hogy eltűnt a nehéz akkumulátor-csomag az autóból, jelentősen könnyebb lett. A gyári 2,2 tonnás önsúly 1,6 tonna alá csökkent, így a Tesla nagyjából 750 kilót dobott le, ami pár évtizede még egy komplett kisautó súlya volt.

    A V8-as Model S teljesítményét is lemérték, ami ha csak egy kicsivel is, de elmarad a gyári, elektromos változattól. A padon 444 lóerőt mértek, ezzel szemben a gyári adatok szerint a Tesla Model S P85D 463 lóerőt tud.

  • 1978 októberében az Alfa Romeo, a Fiat, a Lancia és a Saab közösen megállapodtak abban, hogy közös platformra építenek nagy méretű limuzint. Ezek közül az Alfa Romeo a 164-est az 1987-es Frankfurti Autószalonon mutatta be. Szinte hitvallásom, hogy egy Alfa Romeo úgy szép, ahogy van, de azért ehhez sikerült ízléssel hozzátenni.

    Karbon külső elemekkel és a jellegzetes telefontárcsás felnikkel dobta fel az autót a BTS Creativity, amihez nem egy eleve jó állapotú alapot használtak. Ezt a 164 QV-t egy vidéki parasztházban találták, majd újították fel. Fényezése a híres Rosso Competizione, a belteret pedig Ferrari stílusban barna bőrrel és alcantarával kárpitozták.

    3,0 literes V6-os motorja már nem volt az autóban, de helyére került egy szintén hathengeres, de turbós 2,0 literes blokk bő 200 lóerővel és 300 Nm nyomatékkal. Feltűnőek a mart féktárcsákba harapó piros Brembo féknyergek is.

  • Amerikában egy viszonylag szűk réteg számára a mai napig népszerű a Donk nevű tuning irányzat. A lényege, hogy főleg régebbi, amerikai autókra raknak hatalmas kerekeket. Mármint tényleg hatalmasat: léteznek 30 colosnál is nagyobb felnik is, kimondottan ilyen apropóból.

    Donk-culture-big-wheels-color-schemes-bubble-box

    Ahhoz, hogy ezek elférjenek, természetesen jócskán meg kell emelni az autót, viszont, mivel ezek a felnik relatíve keskenyek, a végeredmény általában úgy néz ki, mint egy toronyház és egy szekér rendkívül faramuci szerelemgyereke.

    A helyzetet általában tuningolt V8-asokkal szokták súlyosbítani. Ezek hiába nagyon erősek, az autó annyira instabil és magas, hogy még az egyenes vonalú tempós haladás is vakmerő feladatnak számít. Azonban amikor valakinél ez még egy kis magamutogatási hajlammal is párosul és elkezd farolgatva gumit égetni, könnyen megtörténhet az, ami a videóban is szereplő sráccal is.

    6f6a146ee199be0dff4a7e921f92425f

    Valószínűleg nem gondolt bele, hogy ezzel átmérővel nem ez a legjobb ötlet, ugyanis a Monte Carlo SS-e alól egyszerűen kiszakadt a hátsó kerék. A sérülés nem tűnik javíthatatlannak, abban pedig reménykedünk, hogy egy kicsit legalább tanult az esetből.

    Szerencse, hogy egy ilyen nem járt a környéken:

  • Egy halom olyan autó van, amiből isteni offroadert lehet építeni, ott a Samurai, a Land Cruiserek meg nyilván a Jeepek, de láttunk már MX-5-ből és Priusból épült terepjárót is. A dízel E60-ra viszont nem voltunk felkészülve.

     A monster átépítésért bizonyos Francesco Bitonti felelős, a csöves 530D xDrive-ot és a hányattatásait 5 nap alatt 6 millióan nézték meg a Facebookon (ha ott nem megy, itt egy Youtube-link). Igazából megérdemli a nézettséget.

    bmw xdrive.png
  • Mára rengetegen foglalkoznak Porsche 911-esek restomodjával, de mind közül talán a Singer Vehicle Design a legnagyobb név. Az egyedi igényekre szabott, első generációs 911 formai jegyekkel feldobott 964-esek sokszázezer dolláros árcédulájuk ellenére népszerűek.

    Korábban a Porsche nem nézte jó szemmel, hogy ezeket az átalakításokat a nevéhez kapcsolják, mostanra azonban már egészen más a helyzet. Az igényességet és a remek műszaki színvonalat elismerik és motorszállítóként szállnak be a Singer mellé.

    Ezek az utángyártott motorok a jövőben nem külső beszállítóktól érkeznek majd a kaliforniai céghez, hanem a Singer specifikációja szerint a Porschétól. Kivéve a DLS hathengeres bokszermotorja, azt továbbra is a Williams Advanced Engineering szállítja.

  • Szerintem minden idők egyik legszebb Ferrari gran turismo-ja az 550-es, mely kupé formájában az igazi. A lapos ék alakjával és a lehetetlenül hosszú orrával, aminek a végén ott a kétszemélyes utastér. Hagyományosan orrmotoros, V12-es csúcsgép 480 lóerővel, ideális esetben kézi váltóval, de mindenképp hátsókerék-hajtással.

    Superamerica néven készült belőle lehajtható üvegtetős változat és itt a Barchetta is, mely nem csak egy Fiat, hanem az 550-es alacsony szélvédős változata, melyhez van ugyan vászontető, de esőben úgysem illik ilyesmivel kigurulni.

    Keményteteje pedig plusz egy ok arra, hogy ne használjuk rossz időben. A könnyed formát nagyon eltolja a bukókeretet lefedő ormótlan hardtop. Kár is ilyesmivel eldugni a guszta bézs kagylóüléseket és a karbon gombos, nyitott kulisszás váltót.

  • Utah északnyugati részén található Bonneville-i sós síkság, mely becslések szerint körülbelül 147 millió tonna sót tartalmaz. Mi mégis onnan ismerjük, hogy itt szoktak istentelenül gyorsan menni mindenféle erre felkészített autóval.

    Most a Ferrari sem tett másképpen. Igaz, az SF90 Assetto Fiorano csomaggal felszerelt verziója (30 kilóval könnyebb) nem kíván a művelethez további módosítást. 4,0 literes, biturbó V8-as motorja önmagában 780 lóerő és 800 Nm nyomaték, amihez jön a hibrid hajtás, így a rendszerteljesítmény 1000 ló. Annyiból már azért el lehet rúgni rendesen.

    sf90
  • Olyan ez az 1977-es Toyota Celica restomod, mint valami japán autóipari slágerlista, hiszen a Nissan Skyline zseniális Midnight purple nevű mágikus lila árnyalatára fújt autó motorterében a Honda S2000-es négyhengeres blokkja van, utána szintén a kétüléses roadster váltója, de az AE86-osból származó sperrt pakolták alá.

    2,2 literes négyhengerese 48 mm-es fojtószelepeket kapott és egy halom Neo Chrome kiegészítőt, amitől egész szédületesen néz ki. Igaz, eleve minden csodálatosabb egy sor ITB-vel, a 9000-es forgó motorra pedig ez különösen igaz.

    Elektronikusan állítható légrugós felfüggesztése van, Bilstein lengéscsillapítóval és poliuretán szilentekkel. A 16 colos BBS RS felniket feketére fényezték. Utasterében digitális műszeregység és Takata öves Bride kagylóülések hozzák a versenyautós hangulatot.

  • Sok autónak nehéz sorsot oszt az élet: némelyik darab a végtelenségig elhasznált, széthajtott, szomorú rozsdás romként kerül egyszer a roncstelepre. De vannak autók, amik még viszonylag fiatalok, de hamar megkapják a durva élet ízelítőjét, amikor egy szebb jövő reményében máshova vándorolnak.

    Ez történt egy teljes autószállítmánnyal: egy Japánból Oroszországba tartó teherhajón a legtöbb autó túlzás nélkül jéggé fagyott. A hajó egy cudar viharon haladt keresztül, ami nem kímélte a fedélzeten védelem nélkül szállított autókat. Ha a mínusz 19 fokos hideg még nem lett volna elég, a vihar olyan hullámokat korbácsolt, hogy azok feljutottak fedélzetre, a szél és a hideg miatt pedig rövid idő alatt jégkockává változtatták a valószínűleg amúgy is didergő autókat.

    Némely autó annyira odafagyott a helyére, hogy a vlagyivosztoki kikötőben le se tudták emelni a hajóról. A sós víz és az embertelen autótalan? hideg szinte garantálja, hogy a vihar tépázta járművek maradandó károkat szenvedtek. Bár a céget figyelmeztették a kockázatra, a hajó mégis kifutott, hogy elkerülje a 2022 elején esedékes vámemelést. Valószínűleg nem érte meg.

  • 10 parkoló autóról törte le a tükröket két fiatal Nagykőrösön, egyikük 16, másikuk 18 éves. Két tükröt el is loptak, bár utólagos bevallásuk szerint csak a kezükben maradtak, később meg akartak szabadulni tőlük, borotválkozáshoz még biztos nem kell nekik. Az eset december 29-én éjjel történt, másnap sorra érkeztek a rongálásról szóló bejelentések.

    A nyomozásnak gyorsan eredménye lett, a rendőrség 4 nap múlva fogta el a fiatalokat, az egyikük otthonában, egy tuja tövében meg is találták a két letört és eltulajdonított tükröt. Beismerő vallomást tettek, amely szerint csak poénból rugdosták le a védtelen alkatrészeket, több százezer forint kárt okozva ezzel a tulajdonosoknak. Lopás, garázdaság és rongálás vétségével gyanúsítják őket.

    via Police.hu

  • 2022-ben megérkezik az a BMW, amire már évtizedek óta várnak a keményvonalas rajongók. Meg azok, akik a villámgyors praktikumot nem egy divatos szabadidő-autóban, hanem egy élvezhető kombiban keresik.

    510 lóerős biturbó sorhatossal, 8 sebességes automataváltóval és összkerékhajtással jön majd az M3 Touring. A sok ízelítő mellé a BMW bedobott egy hóban driftelőset, nyilván álcázva. De a lényeg látszik: négy kipufogója van és hosszú teteje.

    m3 touring
  • Nem rosszul. A Japanese Classic Car Show Association tette közzé a tavaly évvégi találkozóról készült hivatalos videót. A felvételeken az autóknak csak a töredéke jelenik meg, részletes, képes beszámolóért katt a japanesenostalgiccar.com cikkére.

    Jó is, ha van pénz és van affinitás, az élesszeműek még Sung Kangot, a Halálos iramban sorozat Hanját játszó színészt is kiszúrhatják.

    jcskana
  • Az egyik legaranyosabb öreg angol sportautó az Austin-Healey Sprite. A kis kétülésest Frogeye-nak is szokták becézni, nem véltetlenül: a kaszniból kiálló lámpáival és nagy szájat formázó díszrácsával tényleg úgy néz ki, mint egy vidám béka.

    James-Photos-2-1200x800

    Az első generációs Sprite 1958 és 1961 között készült, az orrában hordta a 0,9 literes négyhengeresét, ami a hátsó kerekeket hajtotta mind a 43 lóerejével. A megmosolyogtatónak tűnő értékek mellé nem árt megemlíteni, hogy a Sprite 700 kilónál is könnyebb volt, ami, ha nagy tempót nem is, remek szórakozást biztosan ígért.

    James-Photos-27

    Ugyanakkor ez nem mindenkinek elég: egy James nevű úriember úgy döntött, hogy felüti az öreg angol sportautós életérzést egy kis JDM-mel. A leharcolt külsejű Sprite-jába a Toyota méltán híres 4A-GE motorját faragta, és mivel a motor sem maradt gyári, a teljesítmény mindjárt a négyszeresére nőtt. A karakteres patina maradt, de minden mást átalakított James: keménytető, ültetés, felnik és rengeteg érdekes, polgárpukkasztó részlet teszi csodásan egyedivé a Sprite-ot.

    Elképesztő hangulatú, ahogy teli torokból üvölt a hegyes 4A-GE, miközben a szinte komikusan kicsi sportautó szigorúan falja az angol tájat. Egy biztos: a széles mosoly garantált.

  • Mit tehet a ralipilóta, ha már annyira megkíván némi édességet, hogy muszáj azonnal hozzájutnia, de épp csak a versenyautó van kéznél? Hát beáll a McDrive-ba!

    mcflurry

    Tiktokra került fel egy videó erről a kimondottan rendhagyó McDrive-használatról, amin a svéd Dakar-pilóta, Mattias Ekström ugrott be a Mekibe az Audi RS Q E-Tron versenyautójával, hogy magához vegyen egy hűsítő tölcséres fagyit a nagy melegben.

    Úgy tűnik, nem csak a McDonalds-os srácokat vidította fel a brutális külsejű Audival megjelenő pilóta: Mattias is nagyon vidáman veszi át a fagyikat. Bár ez a versenyautó a munkaeszköze, valószínűleg ő se sűrűn jár vele gyorsétterembe.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.