Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2022.05.11. 15:55

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A hetes BMW legújabb generációja megosztó, akár a közönségről, akár az első fényszórókról van szó. Mivel a legnagyobb BMW hagyományosan sok megoldáson közösködik a Rolls-Royce-szal, adta magát a Photoshop-lehetőség a Carscoops szerzőjének, hogy elképzeljen egy alternatív verziót.

    Méltóságból mindenképpen több szorult a Rolls-Royce hetesbe, de döntsön a közönség, szavazógép odalent. (Személyesen is volt szerencsénk az új heteshez, beszámolónkért katt ide.)

  • Zolnay Endre 1929-ben szabadalmaztatta összecsukható motorkerékpárját. Zolnay az autózás felől érkezettt, a parádi felfutón a saját maga által épített, 1100 köbcentis Opel versenyautóval szép eredményeket ért el, majd később a VIII. kerületben a Szigony utcában nyitott műhelyt. Ott találta fel az összecsukható motorját.

    Egy 98 köbcentis kétütemű blokk került bele, a váz alig 30 kilót nyomott, de rosszkor került piacra, a világgazdasági válság miatt senki nem volt kíváncsi az újdonságra. Zolnay cége 1934-ben csődbe ment - a mester a harmincas évek végén átállt pénztárgépek készítésére.

  • Nem irigyeljük az autógyártókat. A modern előírásoknak és szabályozásoknak való megfelelés valószínűleg több energiát emészt fel, mint gondolnánk, ilyen apróság a zajterhelési maximum is. A Nissan Z fő piaca az Egyesült Államok lesz, a legszigorúbb normákat Kalifornia államban kell megugrania a rajongók által messiásként várt sportkupénak. A teszt a következőképpen fest: 31 mph (50 km/h) sebességről kell padlógázzal gyorsítani egészen addig, amíg a motor el nem éri a teljesítménye csúcsát.

    11110

    A kéziváltó esetén ez 2-es vagy 3-as fokozatból való indulást jelent, amellyel az autó mindenképpen eléri a maximális fordulatát, szemben az automatával, aminek a szabályzat szerint nem szabad visszaváltani, abban a fokozatban gyorsít, amiben az 50-et elérte, vagyis a mérésen csendesebb lesz. Emiatt a manuálissal szerelt Z-k kipufogóját halkabbra kellett hangolni, de szerencsére a tulajdonosok számára mindig ott lesznek az utángyártott rendszerek.

  • Teljesítményt mérni néha nem is olyan egyszerű, ezt olykor az Erőmérő stábja is tapasztalja. Az azonban általános jelenség, hogy egy M-es BMW a gyári adatnál magasabb számokat hoz a padon. A Drivetribe most arra volt kíváncsi, hogy a 15 éves, V10-es motorral szerelt M5 Touring tudja-e a gyári teljesítményt.

    Ha már padon van az autó, akkor azt is megmérték, hogy visszafogottabb módban vajon tényleg csak 400 lóerőt használ-e a csúcsteljesítménynek megadott 500 helyett. A kettő között a vezető számára csak néhány gombnyomás van.

    Nem lőném le a poént, de a BMW eddigi legsúlyosabb kombija most nem okoz csalódást. Az S85-ös kórú 5,0 literes szívó V10 ugyan nem a megbízhatóság szobra, de amikor működik, akkor igazán felejthetetlen élményt ad.

  • Az Akkezdet Phiai erős vérfrissítés volt a magyar underground rapnek, aki kicsit is érdeklődött a szcéna iránt, annak az Akkezdet és a Kottazűr vélhetően alapmű. Bár a kéttagú formáció már 2019-ben feloszlott, Saiid, vagyis Süveg Márk ugyanúgy maradt a rap és a slam poetry világában. Kedd délután 15:15-től vele beszélgetünk, autós, és nem autós dolgokról, ha pedig csatlakozol Twitch-en, akkor élőben követheted műsort és bele is kérdezhetsz, ezen a linken: https://www.twitch.tv/totalcarhu

    said
  • Az idei lesz az Alpine első F1-es versenye Miamiban, az eseményt egy dedikált A110-csomaggal ünnepli a márka. A South Beach Colorwayre keresztelt pakk fő különlegessége az A110 kupéhoz rendelhető két egyedi szín: a Bleu Azur kéket és a Rose Bruyère rózsaszínt a márka szerint az Ocean Drive neonfényei, a város art deco épületei, a naplemente és a vibráló zenei színtér ihlették.

    A South Beach Colorway további extrái között 18 colos Serac felniket, kék-rózsaszín emblémákat, belül pedig egyedi szőnyegeket és bőrözött középkonzolt találni, a csomagot május 3-tól lehet megrendelni.

  • Massachusetts államban fogtak el egy férfit, aki marihuána-kereskedelemből gazdagodott meg. Ez eddig szokásos ügymenet, de a 41 éves gyanúsított, Cory Taylor kiváló ízléssel költötte el a szerzett pénzt: egy tűzoltósági épületet rendezett be luxusingatlannak, a drogbizniszt is innen üzemeltette, emellett egy gusztusos autóparkot is összevásárolt magának, amelynek minden darabját remek állapotban is tartotta.

    Egyértelműen az import felé húzott a szíve - vagy az üzleti érzéke - , a 27 darabos flottából 13 darab A80-as Toyota Supra volt, amelyek főleg az alacsony futásteljesítmények miatt remek befektetésnek tűnnek: közülük tíz 50 ezer mérföld alatti, tizenkettő turbós, nyolc pedig kéziváltóval szerelt példány.

    A többi japán típus (350Z-k, S2000-esek, Lancer Evók, Acura Integra Type-R) mellett Cory láthatóan a BMW-ket is kedvelte, közülük négy E46 M3, egy E92 BMW M3 Lime Rock Park Edition és egy F82 BMW M4 volt, de szerencsére a bontó/zúzda helyett mindegyikük árverésre kerül. A licit június 4-én indul a Stanley J. Paine szervezésében, a kikiáltási árak típustól függetlenül 5000 dollárról indulnak. 

  • Az Instagramra, majd a Facebookra került fel egy videó, amelyben a felvétel készítője tétován áll egy alagút bejárata előtt: nem tudja eldönteni, hogy egy figyelmeztető jelzések nélküli lyukat lát az alagútban, vagy csak be van tépve. Nincs egyedül, két másik autós is a fékre lép, de mint kiderül, csak optikai csalódásról van szó.

    Az alagút fala mellett komoly mennyiségű esővíz gyűlt össze - nagy sebességgel belehajtani egyébként tényleg veszélyes lenne - , a tócsa tükröződése tévesztette meg a sofőröket.

    Optical-Illusion-hole-1
  • Egy jó autós plakát nem feltétlen kell, hogy vicces legyen, de azért sokat segít. Viszont az is igaz, hogy nem a humor az egyetlen eszköz, amivel ki lehet domborítani egy termék előnyeit, sokszor egy vizuális geg mutatja meg legjobban, miért a mi autónk a legjobb. Ma délután 4 órától Bolla Gyurival a Twitchen, élőben tárgyaljuk ki a kedvenc plakátjainkat, gyertek, csatlakozzatok, és ha van kedvetek küldjétek el a ti kedvenc plakátotokat a sturcza@mail.totalcar.hu címre. 

    maxresdefault-2

    Ezen a linken tudod követni a közvetítést.

    Iratkozz fel Twitch csatornánkra.

  • Hanna Schönwald, a hamburgi ipari formatervező és művész meglátta a festővásznat a fehér színű 964-es Porsche 911-esében, aztán ecsetet ragadott. Nem pingálta olyan színesre, mint mondjuk Janis Joplin a 356 kabrióját, de a sportautó formáit szépen kiemelte.

    Mostanában a Bugattinál is divat a karosszéria reflexióinak kiemelése és éppen ezt tette a művésznő is, amikor a fény játékát örökítette meg a fehér autón. Az eredmény egy különleges, de visszafogottan díszített klasszikus lett.

    Hanna egyébként nagyon éli az autós tematikát, az Instagramján többször felbukkan a Porsche mellett egy S124-es Mercedes és egy kupé '123-as is, melyekről szintén készült hasonló stílusú kép, de az inkább hagyományosan.

  • Halihó, ma ismét élőben közvetítjük az Égésteret a Twitch-en, egészen pontosan kettő óra körültől fogva. Az eseményt Zombi celebrálja majd, Karotta, Ákos és én, Máté leszek a vendég, belsős, röfögős hangulatra lehet számítani.

    4734626 85939740e31f48f5556c81a514beb497 o

    Fő témánk, amitől úgyis gyorsan eltérünk: a konzervatív olvasó szempontjából minden villanyautó ugyanolyan, a felépítésük miatt a tesztek is ugyanolyanok - egyenesben gyorsak, nehezek, nincs hangjuk, lassan töltenek, de majd jók lesznek -, hogyan találjon mindezen fogást az autós újságíró? 

    Mindezt ide kattintva találod majd, ni!

  • Magyarországon meglehetősen ritkák az olyan, USA-ban szokásos autós üldözések, mert míg odaát kontinensnyi utak várják a bűnösöket, itthon a részegek maguktól az árokba fordulnak, Budapesten meg automata kelepcét jelentenek a buszok, a kátyúk, a parkoló autók, meg a minden. Amerikában vannak is nagy sebességű üldözésekre szakosodott egységek, ők ráadásul olyan zaftos technikával is el vannak látva, amilyen például a grappler.

    A tech első bevetése 2018-ban történt, a gyártó szerint azóta további négyszáz alkalommal került elő a grappler, köztük a most április 29-i esettel. A 30 éves Brandon Smith a volánnál elájulva blokkolta a forgalmat, az ablakon bekopogtató rendőrökre azonban felriadt (ők drogokat és fegyvert is láttak az autóban), innen indult az üldözés, amit végül a fenti technikával állítottak meg. A grappler egy hátsó kerekek alá becsúsztatandó hálóból és egy nagy teherbírású vontatókötélből áll, alább a működése:

    grappler
  • Furcsa élethelyzet lehet, amikor valaki hivatalosan is be akarja jegyeztetni, hogy nálánál senki nem tud tovább kosárlabdát pörgetni szájban tartott fogkefén. Vagy hogy az övé a legszőrösebb család. Vagy hogy ő tolta át a világ leghosszabb rugóját az orrán úgy, hogy aztán a száján jött ki. Ilyenek a Guinness rekorderek. 

    A Porsche úgy érezte, hogy a Taycan Cross Turismóval be kell állnia ebbe a sorba (ráadásul másodszor: korábban már a legnagyobb, villanyautó által elért szintemelkedés címét is bezsebelte): immár az elektromos kombihoz köthető a világ legtöbb, jégen, villanyautóval bemutatott donutja (kb. forgás az autó első tengelye körül), szám szerint 69.

    donut

    A sofőr Terry Grant kaszkadőr volt, a mutatványhoz végül kellett is a tapasztalata: a gumiktól nyomvályúsodó jég nehezítette a hibátlan forgást; a nagyobb komplikációt viszont az elektronika okozta: az egyik szenzorra felcsapódó jégkása miatt az autó balesetként értékelte a helyzetet, ezért megállt.

  • Talán a '80-as évek végén kezdődő korszak az Aston Martin egyik leginkább homályba veszett időszaka, hiszen ekkoriban még a leghíresebb angol titkosügynök, James Bond is hanyagolta a márkát. A V8-at váltó Virage modell még javában a kézműves korszak, amikor simán belefér, hogy az igazán kedves vevőknek kedveskedjenek egy klasszikus vadászkombival.

    Mindössze két Virage született gyárilag shooting brake-nek, a többit kupékból alakították át, de abból sincs túl sok. Ez itt az egyik prototípus, melyet az Aston Martin az 1992-es Genfi Autószalonon állított ki. Több mint 330 lóerős V8-asával kevesebb mint 7 másodperc alatt gyorsul 100-ra és megfutja a 240 km/órás sebességet is.

    Kívül zöld fényezése van, belül pedig ezzel harmonizáló bőrkárpitozás egészíti ki a képet. Az autó lámpái a VW csoporttól érkeztek, a beltéri kapcsolók között van Ford és General Motors alkatrész is. A meghosszabbított tetővonal nem feltétlenül harmonikus, de a praktikum ugye nem mindig hozza magával az igazán szép formát.

  • Mielőtt 2003-ban megjelent volna a Cayenne, a 968-as volt az utolsó orrmotoros Porsche a kínálatban, mely a 924-es és a 944-es után vette át a belépő sportautó szerepét, utóbbival az alkatrészeik 20%-án osztoznak. Míg régen épp ezek a Porschék voltak a legolcsóbbak, mára ezekért is döbbenetes összegeket fizetnek.

    Igaz, ez a 968-as meglehetősen csinos darab a padlizsán fényezésével és a fehér-lila kombinációjú beltérrel. A vakítóan szép üléskárpitok sorozatos Porsche felirata is elég jellegzetes részlet, ekkoriban felbukkantak hasonló mintázatok az utastérben.

    Valamivel kevesebb mint 13 ezer darabot készítettek a 968-as Porschéból, melynek sziluettjében még mindig nagyon benne van a 924-es, de az orrát már inkább a 928-as fazonjára rajzolták át.

    3,0 literes, négyhengeres motorja 240 lóerős és 305 Nm nyomatéka van, amivel 6,5 másodperces 0-100-as sprintet tud. Az elrendezés transaxle, tehát a váltója a hátsó tengelynél található a jobb súlyelosztás érdekében. Ez az autó 164 ezer dollárért kelt el, amiből már egy vadiúj 718 Cayman GT4 RS is kijött volna.

  • Ha Ferrari, akkor feltétlenül piros, és ha szóba kerül a '80-as évek, akkor rögtön mindenki a Testarossára gondol. Hiába volt egy kicsit tévút a középmotoros, 180 fokos hengerszögű V12-es motorral szerelt túragép, ez lett minden idők egyik legismertebb Ferrarija, ami nem csak a Miami Vice-t idéző fehérben, hanem kékben is nagyot mutat.

    Gyönyörű kombináció a Blu Chiaro nevű sötétkék metál árnyalat és a bézs bőrbelső a 18 515 kilométernyi mérföldet futott, már pont 1990-es évjáratú Testarossán. Közel 7200 darab készült mielőtt 512TR-re váltottak volna, ebből mindössze 419 példány készült angol piacra.

    Ezek közül csak hét kapott valamilyen kék színt, még szűkebb a Blu Chiaro-ra fényezett, jobbkormányos Testarossák tábora, ebből csak 3 van. Nem csoda, hogy a DK Engineering csak kérésre árulja el, mennyiért válnak meg tőle.

  • 1998-ban jelent meg a Peugeot 206-os, aminek magas mércét lőtt be elődje, mégis meg tudta ugrani. A franciák kisautóját három- és ötajtós változatok mellett keménytetős kabrió és kombi formájában is árulták, bizonyos piacokon pedig a szedán is megjelent. Több mint 8,3 millió darabbal minden idők egyik legsikeresebb Peugeot modellje. Ez a 206-os viszont nem az a boltba járós fajta.

    1999-ben épp a franciaországi Tour de Corse ralin mutatkozott be a 206-os versenyváltozata, ami a vaskos lökhárítóiról, szélesítéseiről és a hátsó szárnyról azonnal felismerhető. Az autó ügyesen mozgott a korzikai kanyargós, alattomos gyorsasági szakaszokon, de műszaki hiba miatt nem repítette a Gilles és Hervé Panizzi párost a dobogó tetejére.

    Ez az Esso dekoros, C04-es alvázszámú versenyautó számos futamot megjárt, majd a Peugeot privát csapatnak adta el a gépet. Miután a csapat is szép sikereket ért el vele, a 206 WRC Dániába került, ahol több eseményen láthatta a közönség.

    Mostanra a veterán raliautók nyugalmas életét éli, tökéletesen felújítva várja az újabb kört a Rally Legenden vagy a Goodwood-i Festival of Speeden. Most több mint 345 ezer dollárt kérnek érte.

  • Az időtlen népszerűsége miatt nehéz újat mutatni az MX-5-ből, terepjárótól kezdve limuzinig minden épült már belőle, a motorterében ugyanígy járt már minden, akár dízel, akár Wankel. Ez a V8-as Miata viszont más, az építője Odd Rodnak hívja.

    Az autó igazi zamatát nem is az 5,4 literesre fúrt, 470 lóerős Ford V8 adja, sőt, még  csak nem is a hotrodokra jellemző orr rész, sokkal inkább az, hogy az egészet maga a tulajdonos építette - alkatrészenként, segítség nélkül. A projekt már több mint 8 éve tart, az meg már csak cseresznye a tejszínhabon, hogy plexilapok mutatják a mechanika működését, ebből a szelepfedelek és a hátsó tengelyek/difi fölötti lemezek helyére is jutott. Szép? Semmiképp. Menő? Perszehogy.

    this-v8-swapped-miata-blends-hot-rod-culture-with-a-steampunk-tw
  • Két és fél tonnás pickuppal ugratni jó szórakozásnak tűnik, de megvannak azok a dimenziói, amiket a technikával ellentétben az emberi test már nem bír el. Az amerikai Virginia International Raceway salakpályáján ez a dimenzió a 96 km/h-es ugratást jelentette, amit a Ford F150 Raptor még eltűrt, a sofőr gerince viszont már nem.

    A 15 méteres ugratás nem is tűnik nagynak, az Instagramra feltöltött videón sem látszik különösebb dráma, a pickup rugóútja mégsem volt elég: rendes csillapítás híján három darabra tört a sofőr T12-es csigolyája. A posztja alapján a humora épen maradt, remélhetőleg gyorsan felépül, és beruház egy komolyabb futóműbe.

    f-150-raptor-jump-165123350812345803036-crop-1651233518993210197
  • Armand Pierre Fernandez Nizzában született, társaival együtt jegyzi az 1960-as újrealista kiáltványt. Az irányzat többek között a hétköznapi tárgyak dekonstrukciójára, a banális újraértelmezésére épít, a valósághoz való viszonyunkat boncolja. A művészettörténet a pop-arttal rokonítja, néhol neodadaizmusnak is nevezi.

    Arman (egy nyomdai elírás óta használt művészneve) technikái között a colére (tárgyak darabokra szedése, majd újra összeállítása) ésa combustion (tömegtermékek összeégetése) is szerepelt, ám az egyik legismertebb műve, a Hosszútávú parkolás (Long Term Parking, 1982) akkumuláció: hatvan darab, főleg francia autót halmozott egymásra, habarcsul 18 tonna beton szolgált. A szobor 18 méter magas, a francia Jouy-en-Josas-ban található, aki az összes autótípust beazonosítja benne, kap egy virtuális vállveregetést. Arman volt az első kortárs művész, akivel partnerséget kötött a Renault.

    Szintén Arman és szintén akkumuláció a libanoni Honvédelmi Minisztérium mellett felállított A béke reménye (Hope for peace, 1995) című szobor, ami a Hosszútávú parkolás sémáját követi, ám a személyautókat 78 darab különféle harcászati jármű és tank helyettesíti.

    Arman a Menyhárt-skála közepén helyezkedik el.

  • Megvan az, amikor a piros alsónadrág összemosódik az ünneplős blúzzal? Vagy amikor az elmosatlan teddy hengerrel évek után fehéret akar festeni az ember? Ilyesmi történt a Ford mexikói Cuautitlán Izcalliban működő gyárában, ahol egy Ford Mustang Mach-E kapott véletlenül rózsaszín fényezést.

    Banális hiba történt, a fényezőműhelyben elfelejtették megtisztítani a korábban fehérrel dolgozó szórófejeket, mielőtt a Rapid Red vörös réteg következett volna. Annyit tudni kell, hogy az eset még a valódi termelés beindítása előtt történt, a rózsaszínre sikerült darabbal épp a festőfülkét tesztelték. Jól tették.

    Az autó a rózsaszín réteg előtt már három másik teljes fényezést is kapott, a száradás után pedig további tesztelési céllal ismét le lett fújva, nem maradt rózsaszín. Van annak ellentéte, hogy "a műtét sikerült, a beteg meghalt"? Voltaképp itt az történt. 

    Ha a Mach-E-ről olvasnál tesztet, ide vagy ide kattintva találsz kettőt is, az egyik sárga, a másik meg szürke.

  • A Halálos iramban tizedik részének premierjét a tervek szerint 2023. május 19-én tartják, de a friss hírek alapján nem kizárt, hogy későbbi időpontra tolódik a bemutató: a "Fast X" és a sorozat öt korábbi filmjének rendezője, Justin Lin a forgatás április 20-i kezdete után egy héttel bejelentette, hogy a Universal beleegyezésével távozik a direktori pozícióból, igaz, producerként marad. Az okokról nem tudni.

    Lin helye egyelőre üres, de a forgatás - legalábbis ami a B-rollokat/vágóképeket illeti - folytatódik. Ha azonban nem találnak gyorsan utódot, rendező nélkül leállhatnak a munkák, ami nem a premier késése, sokkal inkább az üresjáratban is pörgő költségek miatt jelenthet problémát. Ha pedig nem marad pénz az űrbe vagy a Föld középpontjába tervezett jelenetekre, kár is az egészért. 

    Kép: carscoops.com
    Kép: carscoops.com

    A sorozat egyre képtelenebb forgatókönyveiről és a robbantásos üldözős csihipuhi eszképizmusáról itt írtunk bővebben.

  • Ha mindig is tartottál a kamionoktól és egyéb nagyméretű járművektől, a lenti videó sem fog segíteni a fóbiádon. A hírek szerint a hátulról érkező teherautó sofőrje nem figyelt, lassítás nélkül tolta bele a harmadik generációs Honda Jazzt az előtte álló betonkeverőbe.

    A Jazz remek autó, az EuroNCAP törésteszten öt csillagot ért el, de illúzióink ne legyenek: a sofőr csak azért élte túl, mert a Honda nem teljesen esett a két teherautó középvonalába, és a szokásos felépítményekhez képest a betonkeverők alsó fele is hozzávetőleg szabad, volt hova szorulni. 

    tirjazztir.png

    Bár két éve történt az eset, nálunk nem találtam nyomát. 

  • Egy ideje felívelő trend az osztott első fényszóró, a Hyundaitól elkezdve a Skodán és a Citroenen át a BMW-ig több márka is felült a vonatra, de különösen a németek csúcsmodelljei (7, X7) esetében váltott ki meghökkenést a dizájn.

    A TheDrive egyik szerzője nyúlt Photoshoppért, hogy megszüntesse a problémát, leradírozta a feleslegesnek ítélt részeket. Érdekes és némely esetben az eredetinél szerethetőbb karakterek születtek, de szavazzon a nép.

    Melyiküknek tett jót a kezelés?

  • A Smart új, Geely alapokra épülő elektromos modellje elég szerencsétlen módon a #1 nevet kapta, de tekintve, hogy városi SUV, akár sikeres is lehet. A Smart egyediségét adó apró méret persze eltűnt, az autó 4,27 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1820 kiló.

    A sugardesign_1 Insta-oldalt már többször idéztük, ez a #1 átirat is megér egy megemlékezést. 

  • 1982 szeptemberében mutatták be az Audi 100 harmadik generációját, ami aerodinamikusabb, lekerekített formát kapott, így az alapmodell légellenállási együtthatója 0,30 lett, mely ma is jó érték. A hagyományos limuzin mellett pedig ott volt az Avant nevű kombi is, ami nagy kedvencem...

    ...mert elszakadtak a doboz formától és a meredek hátfaltól, inkább osztott hátsó üveget rajzoltak a praktikusabb modellre. Ilyet rendelt 1990-ben az Audi brit importőre is, hogy az újságírók kipróbálhassák a már frissített modellt.

    Mostanra kicsit kevesebb mint 77 ezer kilométernyi mérföld van a jobbkormányos Audi 100 Avant 2.0 E-ben, amit Blaupunkt Boston kazettás rádióval, napfénytetővel és szürke szövetkárpitokkal szállítottak Conventrybe.

    Valamivel több mint 3,5 millió forintnak megfelelő angol fontot kérnek most ezért a dokumentált előéletű, hibátlan állapotú, de a történetéből adódóan jobbkormányos autóért.

  • Az Égéstér stúdiójában ezúttal Bazsó Gábor, Szentkuti Ákos és Sturcz Antal. Klasszikus, belsős Égéstérre lehet tehát számítani, amelyben szóba kerül, ki, mivel, hogyan rohadt le, miért tud ártalmas lenni az alvázvédő, és szerencsétlen roncsainkból kinézünk a valóságba is: meddig tart még a drágulás?

    fbab10ccb908ed036b6aaeebdfa2569d

    Itt tudod élőben követni.

  • Gyerekkoromban volt egy pedálos Moszkvicsom, olajzöld színű. Annyira szerettem, hogy még akkor is bőszen hajtottam, amikor már csak a "csomagtartóra" tudtam felülni. Már olvasni is tudtam, amikor a kezembe került egy régi Áfor autósmagazin, benne egy Lada-motoros gokarttal. Annál menőbbet nehezen tudtam volna akkor elképzelni. Erre most Nyegleo mutatott egy videót:

    Igen, ez egy gyerektank, ami formavilágában kicsit a a Tesla Cybertruckot idézi, legalábbis semmiképp nem lehet gömbölydedséggel vádolni. A kiskrapek rendes autóülésből, két karral irányítja a lánctalpas szerkezetet, mögötte egy igen termetes akkumulátor figyel. Ja, amúgy az öcskös elég virtuóz gépkezelést mutat be, le a kalappal előtte.

    gyerektank01

    Ha nektek is van hasonló, egyedi építésű gyerekjárművetek, gyertek, mutassátok meg a Gumipor-poszthoz kapcsolódó Facebook-bejegyzés kommentmezőjében.

  • Sokáig mentőautók formájában lehetett velük találkozni az úton, de mára szinte kikoptak a forgalomból a '90-es évekbeli Toyota Hiace furgonok. Néhányszor még látni belőle amolyan utolsó harcosokat, de 490 kilométert futott, jóformán új példány csak nagyon kevés van.

    Millió kilométeresből biztosan több akad, mint ilyen évtizedek óta frissen tartott Hiaceből, hiszen ez egy furgon. Bármennyire is kedvesen, amolyan '90-es évekhez passzolóan gömbölyded doboz ez, akkor sem szokás úgy elrakni, mint a Ferrarikat.

    Itt viszont megtették és most a 2,4-es dízel Hiacet minden tartozékával együtt közel 31 ezer euróért kínálják. Ennyi pénzből már simán lehetne venni egy teljesen új, garanciális, biztonságosabb Toyota Proace furgont is, amennyiben valaki valóban munkára fogná.

  • Időszakosan felüti fejét az autózás történetében, hogy szükség van egy könnyen és olcsón gyártható autóra, mely tényleg csak a mobilitás alapvető igényét szolgálja ki, méghozzá széles rétegek számára elérhető formában. Ezért született a Citroën 2CV, vagy másképpen Kacsa is.

    Végtelenül egyszerű autó, melynek plusz funkciója a négy személy mozgatásán túl, hogy a francia gazda akár a szántóföldön át is hazaviheti a tojásokat benne, mert a puha futómű kimozogja majd a nagyobb egyenetlenségeket is.

    Kéthengeres, léghűtéses motorja kezdetben 9 lóerős volt, majd az évek fejlesztéseivel közel 30-ig nőtt a teljesítmény. Minden ez, csak nem sportautó, gondolhatnánk. Pedig akár egy ilyen miniatürizált Le Mans-i géphez hasonló versenyautót is lehet készíteni belőle, mint ez itt. Az alumínium karosszériás autóval Amerikában versenyeztek, most pedig előkerült és a becslések szerint még ebben az állapotában is kicsenget érte valaki legalább 60 ezer eurót.