Ezzel a Mercedesszel járt Sanghaj polgármestere

2022.01.13. 06:05

Bentley vagy Rolls-Royce nyomába sem érhetett a Mercedes-Benz 600-asnak és nem csak azért, mert 200 km/órás végsebességével nem volt gyorsabb luxuslimuzin nála, hanem mert tényleg semmi más nem tudta azt, amit az 1963-as Frankfurti Autószalonon bemutatott Pullman. Hidraulikus rendszere, akár hathajtós karosszériája, a folyamatosan készenlétben álló szerelők és telefontól a televízióig tartó extralistája olyan exkluzív autóvá tette, amit csak a legnagyobbak engedhettek meg maguknak.

Hírességek mellett hírhedt politikusok és diktátorok is 600-as Mercedesszel hirdették, hogy náluk nincs feljebb senki, de nem mindenkinek jutott olyan nagy vászontetős Landaulet, mint Josip Broz Titonak. 1965. február 17-én újonnan szállították a hongkongi Automotive Limitednek, majd onnan a még távolabbi keletre, hogy Chen Yi élvezhesse a négyajtós változat bézs bőrüléseinek kényelmét.

Katonai sikerei után 1955-ben a Népi Felszabadító Hadsereg marsalljává választották Chen Yi-t, aki a Kínai Népköztársaság megalakulása után egyébként Sanghaj polgármestere lett 1949-ben. A kommunista Chen Yi 1954 és 1972 között miniszterelnök helyettes volt, aztán 1958-tól külügyminiszter. 600-as Mercedese a kulturális forradalom kitörése után hosszú időre a Shanghai Automotive Industry Corporation raktárába került.

Hans Luwich, a helyi Volkswagennél dolgozó mérnök a ‘90-es évek elején fedezte fel az autót, amit aztán nem sokkal később Németországba szállítottak. Valódi világjáró ez a Pullman, mert Hollandia után a következő állomás 2018-ban a kaliforniai Mercedes-Benz Classic Center, ahonnan bőséges köteg számlával távozott. A szervizben a motor, a sebességváltó, a fék és a kormánymű is sorra került, valamint a folyadékok cseréje.

Láthatóan fényezése már nem az eredeti, de nagyrészt a gyári állapotában maradt, teljes restauráláson nem esett át, melyet a beltér patinája igazol. Tehát aki kicsenget érte nagyjából 300 ezer dollárért, ebben a Grosserben utazva majd úgy érezheti, közvetlenül Sanghaj polgármestere nyomában jár.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!