Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel

Katonai kamionból expedíciós lakóautó

2022.01.18. 16:57

Az expedíciós lakóautók egyre népszerűbbek manapság, ami nem véletlen: csábító ígéret, hogy olyan helyre is eljuthatunk velük, ahova egyébként csak bakancsban. Ugyanakkor a gyalogos verzióval szemben itt egy lakóautó kényelmét is magunkkal vihetjük és még cipekednünk sem kell.

Az átépítés alapjául sokféle jármű szolgálhat, de az ex-katonai teherautók különösen jó kiindulási alapnak tűnnek. Tulajdonképpen a megfelelő, eleve cudarabb vidékre szánt modell kiválasztása után a terepképességek javításával kevésbé kell foglalkozni, elég a lakhatóvá tételüket megoldani.

Most egy pont ilyen lakóautó bukkant fel, ami ráadásul épp eladó. Az alapja egy katonai MAN M1078A, ami taktikai járműként kezdte a pályafutását, nyugdíjazása után pedig jól beilleszkedett a civilek közé.

A sofőr helyének átalakításával keveset bajlódtak, a polgári Recaro ülések kivételével a fülke belsején egyértelműen látszik, hogy a teherautó a seregből érkezett. A dobozt azonban igazán otthonossá és praktikussá tették: kényelmes hálófülkét alakítottak ki, akad mikró és rendes méretű hűtőszekrény, angol wc, konyha és természetes légkondi. Az áramot egy generátor szolgáltatja, amit egy Tesla akkumulátor tárolni is tud.

Kívülről se maradt érintetlen az MAN: a fülke fölé hatalmas reflektorokkal kiegészített tetőcsomagtartó került, a doboz hátuljára pedig motorszállításra alkalmas keretet szereltek. A praktikum jegyében akad még rengeteg tárolórekesz, a perzselő nap ellen pedig kihúzható napernyő került fel. A teherautó összkerékhajtási rendszeréhez és hathengeres turbódízel motorjához nem nyúltak, egy 500 literes tank viszont felkerült.

A lakóautóvá alakított teherautót Hollandiában árulják, az ára pedig 95 ezer euró, azaz mai árfolyamon körülbelül 34 millió forint.