Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel

Bedrogozva, 180-nal száguldott, kisgyermekkel a hátsó ülésen

2022.01.24. 18:03

Kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, járművezetés bódult állapotban és bűnpártolás – egész komoly listát sikerült összehozna annak a csongrádi férfinek és barátnőjének, akikkel szemben most emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Az eset még 2020 őszén történt, amikor a férfi a vádirat szerint úgy ült autóba késő este, hogy előtte extasyt és dizájnerdrogot is fogyasztott. Vele utazott barátnője is, a nő gyermekét pedig gyerekülés helyett a hátsó ülésre rakott pótkerékre ültették. Miután elindultak, a tiszakécskei rendőrök követték őket, és intézkedni is akartak, de a bódult férfi menekülni kezdett.

Közben 170-180 km/h körüli sebességgel száguldott, többször áttért az úttest szembejövő oldalára, több autót is lassításra, lehúzódásra kényszerített. Az üldözésnek végül egy másik járőrpáros vetett véget, ők az úton keresztbe állva kényszerítették megállásra a férfit.

Kiderült, hogy korábban ő és barátnője is fogyasztott kábítószert, a nő ráadásul az elfogásuk előtt a hátsó ülésen lévő, pakettbe csomagolt dizájner drogot a melltartójába rejtette, amit az előállításukkor a rendőrök megtaláltak nála. Az ügyészség a büntetett előéletű férfit kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Barátnőjének bűnpártolás és kábítószer birtoklás bűntette miatt kell felelnie.

Forrás: ugyeszseg.hu