A kerekeket és az első féket is lelopták a téglákra pakolt Lamborghiniről

2022.02.06. 06:45

Nagyon tud fájni, ha kárt tesznek a szeretett autónkban, legyen szó katalizátorlopásról, vagy akár arról, hogy mire új nap virrad, a saját kerekei helyett téglákon áll a kocsink. Utóbbi esett meg Adnan Yassine-nal, az Arabica TV és a Bourj FC focicsapat tulajdonosával.

Lamborghini-Huracan-Spyder-1

A libanoni üzletember vörös Lamborghini Huracán Sypderét Görögországban támadták meg a tolvajok, és nemcsak a négy kereket, hanem az első fékeket is elvitték, felnistül-gumistul. Mindezt akkor észlelte, amikor kijött a lakásából, és éppen indult volna – ironikus módon – a szervizbe, időszakos karbantartásra.

Ennél már csak az lehetett bosszantóbb, hogy mintegy három órát töltött a helyi rendőrök társaságában, mire kiderült, nem igazán tudnak mit tenni, ráadásul nem ő az egyetlen áldozat, a környéken több hasonló eset is történt, sőt nemcsak autókban tettek kárt, hanem házakba is betörtek.

A görög források mintegy 40 ezer eurónyi, azaz bő 14 millió forintos kárértékről írnak. Bár az autón volt biztosítás, az sem fogja fedezni a teljes összeget, mivel a hazai, libanoni helyzettel ellentétben Görögországban csak alacsonyabb díj megfizetésére szerződött a tulaj.