Évente másfél fényévet autózik a világ

2022.08.08. 17:38

Az autóipar épp azon dolgozik, hogy jelentős áldozatok árán átálljon az elektromos hajtásra. Ennek célja végső soron a szektor emissziójának csökkentése, ám a rövidtávú, látványos eredményeknek van egy komoly nehézsége: az autók, ezzel együtt a személyautóval megtett kilométerek száma is várhatóan növekedni fog a közeljövőben.

A koronavírus ebben vetett egy ideiglenes hullámot: kezdetben jelentősen visszaesett a forgalom, nem sokkal később viszont (egyebek mellett) a fertőzéstől való félelem miatt az emberek ismét a személyautót kezdték preferálni a közösségi közlekedéssel szemben, így 2025-re a pandémia előttinél is többet közlekedünk majd autóval. Illetve közlekedhetnénk, de a dráguló üzemanyagárak és az infláció ismét felrúghatja az eddigi várakozásokat.

A fentiek kapcsán néztünk utána, mennyit is autózik a világ egy évben. Pontos számaink nincsenek, csak közvetett adatok alapján tudunk következtetni a nagyságrendre. Európában 2020-ban 269 millió személyautó volt forgalomban, amely a 2025-re várható 273 milliós maximum után kezdhet majd lassú csökkenésbe – elvileg ekkortól kezdi éreztetni a hatását az autómegosztás terjedése. Az Egyesült Államokban regisztrált járművek száma egészen hasonló, szintén 2020-ban 289 millió volt; Kínában pedig 308 millió autó futott az utakon.

Forrás: Leasing Options
Forrás: Leasing Options

A világ teljes autóparkját, ha nem is egészen pontosan, de meg tudjuk becsülni: több különböző forrás is 1,4-1,5 milliárd közé teszi. Nem könnyű elképzelni, de látványos példa, hogy mindet egymás mögé állítva ez egy 6 millió kilométeres dugónak felel meg, ami 13-szor érne Röszkétől a Holdig. Hogy a változás mértékét is lássuk: 1976-ban 342 millió, 1996-ban pedig 670 millió autó volt a világon, de a “peak car” elmélet szerint a piaci telítettség és az autómegosztás terjedése miatt hamarosan elérjük azt a szintet, amikor már nem fog tovább nőni a globális autópark. Ennek várható idejéről és a számáról is megoszlanak a vélemények.

Forrás: Leasing Options
Forrás: Leasing Options

Az autók számánál egy fokkal nehezebb megbecsülni az éves átlagfutásukat, hiszen ebben már az Unión belül is nagy különbségek mutatkoznak: míg Olaszországban 8400 kilométer, addig Ausztriában 13 700 kilométer volt a 2019-es középérték. Az EU átlaga egyébként 11 300 km; ennél nem sokkal, de többet vezetnek a kínaiak (11 600 kilométert), az USA viszont toronymagasan vezet a 22 800 kilométeres futásteljesítménnyel. A világátlagot 11 ezer kilométerre lehet saccolni, amit az 1,4 milliárd autóval összeszorozva egy tekintélyes szám jön ki: 15 billió kilométer, azaz bő másfél fényév. A brit Leasing Option cég autóipari szakértői is nagyjából ennyit számoltak, és egy látványos weboldalon mutatták meg, hogyan kell elképzelni egy ekkora távolságot, katt ide a rövid összefoglalóért, ide pedig az interaktív infografikáért.

Ha ezt a távolságot összevetjük egy átlagos családi szedán szén-dioxid-kibocsátásával (130 g/km), akkor megint egy komoly szám jön ki: évente 1 milliárd tonna szén-dioxid származik csak a személyautózásból, és ez belátható ideig csak nőni fog. A tanulság legfeljebb annyi, hogy a fogyasztás/emisszió csökkentése mit sem ér, ha közben kiautózunk a világból.

Forrás: Leasing Options