2011.04.19. 11:39

A Volkswagen-orrú Sprinter is megújul, a marketingszöveg természetesen úgy tálalja ezt, ahogy szokás: erősebb, ugyanakkor takarékosabb. Azt sosem teszik hozzá, hogy a két kritérium közé a vagy szócska passzolna.

A lényeg az, hogy a korábbi öthengeresek helyett a kétliteres TDI-k veszik át az uralmat a motortérben, a teljesítményük változik, 109-163 lóerő között, továbbá a turbók száma ingadozik egy és kettő között.

Íme a hivatalos változat:

Az új Crafter – Erősebb, gazdaságosabb motorok és csökkentett üzemeltetési költségek

•    Gazdaságos, még nyomatékosabb common-rail TDI-motorok akár 33 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztással és széndioxid-kibocsátással
•    A legtakarékosabb Crafter mindössze 7,2 litert fogyaszt 100 kilométerenként
•    akár 25 százalékkal alacsonyabb üzemeltetési költségei új mércéül szolgálnak

A Volkswagen Crafter már eddig is stabil piaci pozíciót vívott ki a 3,5 tonna össztömegű haszonjárművek körében. Az új Crafterben megjelenő új motorokkal pedig számos kulcsfontosságú értékelési paraméter szerint is az élmezőnybe kerül. Modern négyhengeres TDI-erőforrásai jóval kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és üzemeltetési költségszintet biztosítanak számára, ami elsősorban fokozott menetteljesítménye és magasabb teherbírása eredménye. A legerősebb Crafterben a Volkswagen Amarok és Transporter modellekből ismerős biturbo-motor 400 newtonméteres maximális forgatónyomatéka gondoskodik a lendületes, mégis kifejezetten üzemanyag-takarékos közlekedésről.


Megjelenésében az új Crafter alapvetően a Volkswagen legfrissebb design-filozófiáját képviseli, átdolgozott eleje, hűtőrácsa és egybefüggő első része révén egyaránt a vízszintes vonalak hatása jelenik meg hangsúlyosan. Mindezek határozottan modern külsőt kölcsönöznek a Volkswagen Haszonjárművek legnagyobb modellje számára, még inkább kiemelve közeli rokonságát a márka Caddy, Amarok és T-sorozatával. Belső terét új és tartós használatra tervezett kárpitjai, átformázott műszerei és számos további módosítása révén szintén jelentősen továbbfejlesztették a tervezők.

A legjelentősebb újdonságok azonban egyértelműen a motorházfedél alatt rejtőznek, a korábbi öthengeres konstrukciókat ugyanis az erőteljes és kiemelkedően üzemanyag-takarékos turbófeltöltésű, négyhengeres common-rail dízel erőforrások legújabb generációja váltotta fel. Az új Crafter jóval gazdaságosabb és erősebb motorjaival immár nem csupán eléri vetélytársai színvonalát, hanem számos területen új mércéül szolgálva jelentősen meg is haladja azt.

Teljes körűen továbbfejlesztett motorválaszték – Akár 3,4 literrel mérsékelt üzemanyag-fogyasztás és magasabb forgatónyomaték-szint

Három teljesítménylépcső – 80, 100 és 120 kW – áll rendelkezésre az új Crafter motorpalettáján, mégpedig egyaránt a Volkswagen Csoport modulrendszerű koncepciójának 2,0 literes, common-rail közvetlen befecskendezésű TDI-k formájában, természetesen kifejezetten az új Crafter számára kialakított változatokban.

A belépő motor a 80 kW/109 LE teljesítményű TDI már eleve igen jelentős erőtartalékokkal szolgál. Vele megegyező teljesítményszintet képviselő elődjéhez viszonyítva, e technika jóval szélesebb, az 1500 és 2250 percenkénti fordulatszám közötti tartományon kínálja forgatónyomatéki csúcsát. Az új Crafter üzemanyag-fogyasztása mindössze 7,9 liter 100 kilométerenként, csupán 208 gramm széndioxid-kibocsátás mellett.

A 100 kilowattos (136 LE) TDI-erőforrással szerelt Crafter ugyancsak kiváló üzemanyag-fogyasztási adatokkal szolgál, ám még magasabb teljesítmény és forgatónyomaték mellett. Utóbbi maximuma a 340 newtonmétert is eléri, és már 1600-as percenkénti fordulatszámtól a vezető rendelkezésére áll.

A legerősebb, s egyben a legtakarékosabb változat a 120 kW/163 LE teljesítményű TDI-technikával készült új Crafter, amelynek az Amarok és a Transporter modellekből is ismerős 2,0 literes biturbó-motorja már igen alacsony, 1800-as percenkénti fordulattól tiszteletet parancsoló, 400 newtonméter forgatónyomatékot küld a hátsó kerekek felé. A legmagasabb teljesítményhez a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztás párosul, az extrafelszerelésként rendelhető automatikus motorleállítás és -indítás rendszerével (Stop-Start System) ugyanis az új Crafter ez esetben már csupán 7,2 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerenként, amihez kilométerenként mindössze 195 gramm széndioxid kibocsátása párosul. E korszerű erőforrás még harmonikusabb és még gazdaságosabb vezetési stílust tesz lehetővé, amely során az aktív biztonságot fokozó gyors előzésekre is kiváló lehetőséget kínál.

E kiváló üzemanyag-fogyasztási értékeket még hatékonyabb üzemű motorok tették lehetővé, amelyek 2011 második felétől opcióként a BlueMotion Technology műszaki megoldásaival is kiegészíthetők. Ezek között szerepelnek többek között az automatikus motorleállítás és -indítás (Stop-Start System), valamint a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálás (rekuperáció) rendszerei.

E továbbfejlesztett motorgeneráció bemutatásával az új Crafter üzemanyag-fogyasztása és forgatónyomaték-szintje tekintetében immár nem csupán eléri vetélytársai színvonalát, hanem új mércéül szolgálva jelentősen meg is haladja azt.

A környezet védelme mellett az új Crafter jóval, akár 25 százalékkal is alacsonyabb üzemeltetési költségei révén szintén jelentős előnyt kínál vásárlói számára. Az előző motorgenerációhoz viszonyítva e korszerű négyhengeres erőforrások nem csupán könnyebbek, hanem az Euro 5 kipufogógáz-szabvány előírásainak is megfelelnek, s elődeikhez hasonlóan az EEV-járművek követelményeit is teljesítik. Az EEV (Enhanced Environmentally Friendly Vehicle) szabvány jelenleg Európában a legszigorúbb elvárásokat fogalmazza meg a tehergépkocsikkal és az autóbuszokkal szemben.

Akár 10 százalékkal magasabb teherbírás

Könnyebb motorjaik, illetve más műszaki módosításaik eredményeképpen minden Crafter modell saját tömege számottevően csökkent, és akár 10 százalékkal nagyobb hasznos teherbírást is lehetővé tesz. Ez az előny számos esetben döntő tényezőnek számíthat a mindennapos szállítási feladatok során. Kiváló hírű felépítménygyártó partnereink révén a minden motorváltozathoz szériaként rendelkezésre álló kiegészítő mellékhajtás szinte minden feladatra kínál megoldást.


Bevált karosszéria koncepció, továbbfejlesztett korrózióvédelem

Az új Crafter már piaci bevezetésekor is számos változatban jelenik meg a kínálatban: zárt áruszállító három különböző tengelytávval, négy hosszúsággal illetve kétféle tetőmagassággal, személyszállító kombi, valamint platós, duplafülkés vagy éppen számtalan felépítmény fogadására alkalmas fülke-alváz kivitelben.

A Crafter karosszériája nem csupán megjelenésében kelt különösen igényes hatást, hanem műszaki konstrukciója és kidolgozási minősége tekintetében is. A Volkswagen rendkívül magas minőségi követelményei a kiterjedt korrózióvédelmet is magukban foglalják, s minden különösen korrózióveszélyes helyen szimpla vagy kétszeres horganyzás védi a karosszériát. Mindez például a víz által elért felületeken minden acéllemezre, de számos alsó alkatrészre is érvényes. Az új Crafter korrózióvédelmét további fejlett galvanizálási eljárások is erősítik.

Friss és tartós anyagokkal átdolgozott belső tér

Továbbfejlesztett motorválasztéka mellett a Crafter utastere is megújult. Átdolgozott belső terét immár egészen friss, új anyagok határozzák meg, emblémáit és sebességváltókarjának markolatát pedig a Volkswagen új arculata jegyében dolgozták át. Az ajtókárpitok párnázott felületei még kényelmesebb vezetési testhelyzetet kínálva további kartámasszal egészültek ki.


Az igényesebb design szerint kivitelezett műszereket könnyebb leolvashatóság jellemzi, s az új Crafter immár minden változata alapfelszereltségében tartalmazza a gazdaságos vezetést hatékonyan segítő sebességfokozat-ajánlási funkciót is. A Crafter szériafelszereltsége példásan széles körű és átfogó.

Az új Crafter Magyarországon várhatóan nyár végén, ősz elején jelenik meg a márkakereskedésekben.