Vázlatokon az új Opel-Renault kisbusz

2014.02.05. 11:01

Bár más kapcsolat nincs a Renault-Nissan és a General Motors között, úgy tűnik, a működő haszonjármű-gyártási együttműködés folytatódik. A következő közös modell az Opel Vivaro és a Renault Trafic modellek újabb generációja lesz, amellyel láthatóan igyekeztek megtartani az elődök jellegzetes vonásait.

A két új modellről egyelőre csupán két vázlatot közölt a két gyártó, lényegében egyszerre. Az már a vázlatokon is látszik, hogy a két modell közt jelentős a hasonlóság, csak az orrkiképzésben látható némi különbség. Az előd széles és alacsony arányait látszólag igyekeztek megtartani, bár a kabintető már nem emelkedik olyan mértékben a hátsó, vízszintes tetőszekció fölé, mint korábban. Az autó oldalát is átszabják, a vaskos sárvédőíveket és az azokat összekötő vaskos domborulatot az Opelekről ismert hokiütő-forma ív váltja fel. A fényszórók formája és a hűtőmaszk láthatóan eltér a két modellen, de azért jól felismerhető a rokonság az ablakok és a tető formája alapján.

A gyártás is ugyanott folyik majd, ahol eddig, a GM nagy-britanniai gyártelepén Lutonban, ahol az új modellek megjelenése alighanem komoly örömhír lesz, hisz a jelenlegi, évi 60-70 ezres termelési szintről jelentősen elmozdulhatnak felfelé.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.