22 tonnás túlsúllyal kapták el

2015.01.20. 16:32

Január 14-én a Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége a rendőrség munkatársaival közösen végzett közúti ellenőrzés során súlyos szabálytalanságokat tapasztalt. A Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai egy láthatólag túlterhelt kamion miatt értesítették a rendőrség járőreit, akik megállították a járművet. Az ellenőrzés során több hiányosságra is fény derült.

ronkszallito kamion tulsulyos

A gépkocsivezetőnek nem volt jogosítványa, a jármű nem rendelkezett áruszállítási engedéllyel, vagyis „feketén” fuvarozott. A jármű műszaki állapota sem volt megfelelő, ezért a forgalmi engedélyét is érvényteleníteni kellett.

A rakományt először a MOL mérlegén próbálták lemérni, de mint kiderült az meghaladta a mérleg méréshatárát. A Közlekedési hatóság mérlegén azonban már sikerült a mérés. A járműszerelvény több mint 62 tonnát nyomott, a megengedett 40 helyett. Ilyen mértékű túlsúlyt az elmúlt 2 évben nem tapasztaltak a Közlekedési Felügyelőség munkatársai. Tovább súlyosbítja az esetet, hogy a helyszínen sem a rakomány eredetét, sem pedig úti célját nem sikerült tisztázni, mivel a járművezetőnél nem volt semmilyen okmány, amely ezt igazolta volna.

Az ügyben mindkét hatóság eljárást indít és szinte bizonyos, hogy komoly bírság kerül kiszabásra.