A NAV jóvoltából fél áron juthatunk hozzá egy Ferrarihoz

2023.06.05. 16:14

Fél áron bocsát árverésre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy Ferrari Portofinót. Az autóra június 23-tól lehet licitáni. 

A Portofino F164 becsértéke az adóhatóság szerint 86 millió forint, de licitálni már 43 millió forinttól lehet, vagyis technikailag megvan rá az esély, hogy valaki fél áron jusson egy 600 lóerős, keveset futott Ferrarihoz.

Az autót 2019 novemberében helyezték először forgalomba, a NAV-hoz pedig 2021 júniusában került működőképes állapotban. Azóta viszont az autó egyszer sem volt beindítva. A forgalomból idén februárban lett kivonva. Az autóval összesen 22 583 km-t ment/mentek az előző gazdája/gazdái.

583190

A NAV a licitnél nem részletezte, hogy honnan van a Ferrari, viszont picit utánakeresve, a NAV Facebookján találhatunk egy hatperces videót, amiben pár másodperc erejéig láthatjuk a licitre kínált autót.

A NAV a MERKUR és a TEK segítségével csapott le egy őrző-védő bűnszervezetre, akik csaknem egymilliárd kárt okoztak a költségvetésnek. „A nyomozók egy 76 millió forint értékű Ferrarit, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint nagyjából 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak. A rengeteg lefoglalt készpénz egy része befalazott, rejtett páncélszekrényekből került elő a cégháló titkos irodáiból. A bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve” – olvasható a NAV posztjában.

583194

A nyomozók akkor 16 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, a bíróság pedig a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását rendelte el.