Ma született a Bogár atyja

2015.09.03. 07:58

Mi ez a Hidegindító?

Ne gondold, hogy a Totalcarnál csak akkor indul az élet, amikor te már órák óta pörgeted a mókuskereket. A Hidegindító egy kora reggeli formátum, nem megterhelő olvasmány, amíg elfogy a kávé, beköti a cipőjét a gyerek, amíg megjelenik a hátad mögött a főnök, vagy bezötyögsz a suliba, éppen a végére is érsz. Ha egy témáról még többet olvasnál, a forrás linkjén megteheted, ha nem, nem. Jó reggelt, ez ilyen egyszerű.

Enyhén felhős, ám meleg napra ébredtünk, az Időkép szerint egy hétig legalább lemondhatunk a kánikuláról, ami talán nem is akkora baj, viszont hétvégére az eső is megérkezik. A melankólikus időhöz pedig mi sem passzol jobban, mint az a szám, amely húsz évvel ezelőtt, ezen a napon vezette a Billboard listát:

A nap szülötte

Egész pontosan 140 évvel ezelőtt született Ferdinand Porsche az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, Maffersdorfban. Bádogosinasként kezdte tizenöt éves korában, a századfordulón pedig Ludwig Lohnerrel közösen már megépítették első elektromos autójukat. 1933-ban aztán Hitler megbízta egy népautó megtervezésével, ebből lett később a Volkswagen Bogár. Az autó konstrukciója kísértetiesen hasonlított Barényi Béla, akkori Daimler-mérnök terveihez, aki sok éves pereskedés után, végül jelképes 1 márkás kártérítést kért és kapott Porschétől.

Közben a kor legendás versenyautóin dolgozott, amelyet olyan nevek hajtottak, mint Bernd Rosemeyer. 1946-ban letartóztatták, majd Párizsba vitték, ahol némi ösztönzés hatására dolgozott a Renault Dauphine-n. Németországba csupán azután térhetett vissza, hogy egymillió frank óvadékot tettek le érte. A halál Stuttgartban érte, 1951-ben, örökségét fia, Ferry vitte tovább azzal, hogy megtervezte a világ talán legvágyottabb sportautóját. Ha még olvasna a Porsche-klán szövevényes kalandjairól, itt megteheti.

 1
 

Don't stop me now!

Péntek este tartják a Groupama Stadionban a magyar-román találkozót, emiatt csütörtöktől szombatig forgalomkorlátozás lesz néhány helyen. A  Police.hu  közleménye szerint csütörtök este nyolctól szombat délután kettőig tilos lesz megállni az

  • Albert Flórián út mindkét oldalán a Fék utca és a Vágóhíd utca között,
  • Lenkei János utca mindkét oldalán a Könyves Kálmán körút és a Fék utca között,
  • Fék utca mindkét oldalán az Albert Flórián út és a Lenkei János utca között,
  • Bláthy Ottó utca mindkét oldalán az Üllői út és az Elnök utca között,
  • Hell Miksa sétány mindkét oldalán a Hazlinszky Frigyes sétány és a Rapaics Raymund sétány között,
  • Villám utca páratlan oldalán a Győrffy István utca és az Elnök utca között,
  • Népliget oldalán az Üllői úttal párhuzamos parkoló mindkét oldalán.

Közlekedési koffein

  •  Az M1-M7-es autópálya közös, fővárosi kivezető szakaszát a 11-es kilométertől lezárták éjszakai daruzás miatt, két sáv járható. Útinform.
  • Az M5-ös autópályán, a Budapest felé vezető oldalon,a 64-es kilométernél egy személyautó a korlátnak csapódott, a helyszínelés alatt a külső sávot lezárták. - Útinform
  • Autónyi kráter keletkezett a Nyúl utcában - adta hírül az Index.  A közművek nem sérültek, és állítólag a lyukat is hamarosan betömik.
 9786961 b269384594d9c94b6203ba16e3490b9a x
 

Cukor

  • Vegyen Ön is Formula-1-es Lotust. Nincs motorja, Amerikáig kell menni érte, de legalább majdnem 27 millió forint. Ha így is kedvet kapott, irány a Craigslist!
  • A nap második kihagyhatatlan ajánlatát a Gazdagisztán blog szállítja, íme a Lamborghini kanapé. Egyszerűen csak befaragták a párnázást a Gallardo elejébe, 2,5 millió forintért alkalmi vétel. 
  • Irán szigorú rendőrsége ezentúl akár el is kobozhatja a fejkendőt nem megfelelően viselő női sofőrök autóját - írja az MTI. A témában remek blogbejegyzést olvashatnak a Belsőségen

Autóipari hírsaláta

  • A Hyundai két új modellt hoz Frankfurtba, az egyik az i20 Active, amely egy városi crossover lesz, 20 mm-el megemelt hasmagassággal. Ebben már elérhető lesz a cég egyliteres, háromhengeres turbómotorja, amelyet aztán a többi i20 változat is megkap. Megújul a Santa Fe is, a vállalat Európában legsikeresebb modelljébe bekerülnek a szokásos biztonsági elektronikák, és a külsejét is átszabják. 
  • Amerikában az Accord a legnépszerűbb autó a tolvajok körében - írja az Autoblog. Ott sem nagyon más a helyzet, mint itthon, vagyis azokat az autókat viszik a legjobban, amiből a legtöbb fut. 
  • Mától bárki vezethet Bugattit, legalábbis az, akinek van otthon PlayStationje. A Bugatti Vision Gran Turismo földhözragadtabb látvány, mint a többi gyártó Gran Turismo című játékába tervezet virtuális gépe, de lehet, hogy előrevetít valamit a Veyron utódjából. Az eddigiekkel ellentétben azonban nem csak a képernyőn alkotják meg, hanem ki is állítanak egy valódi modellt Frankfurtban. - Autoblog.
  • Az Autocar összeszedett öt elég problémás autót, amely mégis megéri a szívást. Ön melyiket venné meg? 
  • A reklám csábításának az Aston-Martin sem tud ellenállni, a DB-9 GT-ből piacra dobnak egy James Bond kiadást. Gazdagok, akik elfelejtettek felnőni, előre! - GT Spirit.

Egy perc KRESZ (Pető Attila Kreszprofesszor)

Bizony, bizony ez nem trükkfelvétel!

Az előttem haladó személygépkocsi oldalsó ablakából egy 5 méteres zártszelvényű alumínium rúd áll ki. Ráadásul mindenféle megjelölés nélkül.

 image.png
 

Szabályos ez? Teljesen jogos a kérdés.

Természetesen a KRESZ vonatkozó soraiban találjuk meg a helyes választ, amire persze épeszű ember kapásból rávágja, hogy NEM!

De mit ír a szabály?

„A rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.”

Már itt megbukik az ablakon kilógó fémrúd, hiszen ebben a magasságban akár egy út szélén tekerő kerékpárost is alaposan orrba vághat, és akkor még szerencséje is van, ha csak ennyi baja esik.

Továbbá:

Bár a szabály a személykocsi tetején elhelyezett csomagtartó esetében említi ezt meg, de eleve tilos oldalra kinyúló rakományt szállítani.

De, ha még ezt is elnézzük, akkor a KRESZ 47.§. (6). pontján biztos, hogy elbukik a dolog, miszerint:

„A járművön túlnyúló rakományt (álló járművön is) legalább 40x40 cm méretű piros vagy piros-fehér csíkos zászlóval meg kell jelölni.”

További tanácsok, tippek a Kreszklub oldalán.

Annó

  • 1935 Sir Malcolm Campbell átlépte a 300 mérföldes, azaz 480 kilométeres tempót a bonneville-i sóstó medrében. 2500 lóerős Bluebirdjével saját, 276 mérföldes - 441 km/h - rekordját szárnyalta túl.  
  • 1900 Charles Wisner bemutatja Buzz Wagon-ját, az első autót, amely Michiganben készült. Az állam később az amerikai autógyártás központja lesz, legnagyobb városa Ditroit, amely Motor City, vagy Motown néven vált ismertté. Napjainkra az ipar hanyatlása miatt lakosságának fele elvándorolt, a pusztuló infrastruktúra egyre inkább egy szellemvárosra emlékeztet. Wisner autója amúgy nem indult be, tízezer néző legnagyobb sajnálatára tolva hagyta el a porondot.
  • 1873-ban ezen a napon kötötték meg a párizsi békét, véget ér az amerikai függetlenségi háború, Nagy Britannia elismeri az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását. 

Retró

  • Leírni is furcsa, de tizennégy éve ezen a napon jelent meg Winkler Kia Rio tesztje, amelyben elhatározta, megdícséri az autót. Vajon tényleg így tett? 

A délig tartó lendület pedig

Nem a Győri Édes Jó reggelt, hanem egy 8000 lóerős gyorsulási versenyhajó. 2:38 után ne pislogjanak, mert lemaradnak: 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.